Rédl Zora: Melyik kontinens?
Fürdőruhák, albérletek, lakóparki medencék. Mostohatestvérek és mostohaapák. Tériszony, halálvágy. Édesjó, Gyertya. Csirkefej, emlékbetörés. Rövid, tömény mondatok.
Fürdőruhák, albérletek, lakóparki medencék. Mostohatestvérek és mostohaapák. Tériszony, halálvágy. Édesjó, Gyertya. Csirkefej, emlékbetörés. Rövid, tömény mondatok.
Miért gondolják a felnőttek, akik megélték a gyerekkort, hogy nem lehet máshogy csinálni, mint az ő szüleik? És miért nem teszik könnyebbé a saját utódaiknak a megismerést és a megértést, amiről a felnövés szól? Lana Bastašić Tejfogak című könyve tizenhárom novellában beszél a gyerektapasztalatról, arról a nézőpontról, amire nosztalgikusan szokás gondolni.
Száraz Miklós György felnövéstörténete az egyén és a környezet kapcsolatának kérdései köré szerveződik: tudjuk-e, szabad-e függetleníteni magunkat a körülöttünk élők sorsától? Tanulható, fejleszthető-e a szociális érzékenység a személyes megtapasztalás útján? És ha igen, hogyan cipeljük felnőttként ezeket a tapasztalatokat?
Luiz Schwarcz önéletrajzi ihletésű könyvében megismerhetjük a korán felnőtté vált Luiz és holokauszttúlélő édesapja élettörténetét. A Légszomj amellett, hogy elmeséli, hogyan hatott az apa bűntudata és depressziója a családra, bepillantást nyújt a hatvanas évek Brazíliájába, de azt is megtudhatjuk belőle, miként alakult a vonaton maradt nagyapa, Lajos sorsa.
A Gondolatok… egyszerre idézi meg a végtelenül naiv és csodákkal mindig teli gyermeki világot (egyetlen későbbi mű sem képviseli ennyire a gyermeki nézőpontot), illetve azt, ahogy erre visszaemlékszik a már közel negyvenéves író, szembenézve az azóta eltelt majd’ három évtizednyi idő pusztításával és az őt, valamint e néhány hónapnyi történet szereplőit ért veszteségekkel.
Bár a két mű öt év eltéréssel íródott, mégis szerves egységet alkotnak és megvan bennük minden, amiért Ernaux kiemelkedő író: az autofikció, a szikár, szenvtelen, tűpontos mondatokból felépített világ, melyben egyszerre jelenik meg a személyes és a kollektív emlékezet, a történelem tükröződése egyéni sorsokban.
Zevin egy érzékeny, sodró lendületű, nagyon geek és nagyon romantikus könyvet írt a videójátékok szerelmeseiről, amelyben boldogan merülhetünk el a Super Mario-nosztalgiában és jobban megérthetjük a videójátékok tervezésének kreatív folyamatát, valamint azt, miért kell végtelen empátia ahhoz, hogy világot építsünk a játékosaink számára.
Egy kiskamasz gyermekekből álló csoport dúlja fel egy trópusi város nyugalmát. A vadnak tűnő, különös és érthetetlen nyelven kommunikáló gyerekek egyre erőszakosabbá válnak, míg végül egy bevásárlóközpont megtámadásakor végleg elszabadulnak az indulatok. Mit tudunk a gyerekekről, a gyerekkorról?
A regény két kérdés köré épül, miközben számos másikat is felvet: hogyan emlékezünk és hogyan felejtünk olyan tragédiákat, amelyek láthatatlanul a testünkbe égtek; valamint mihez kezdünk, ha nem találunk se otthont, se nyugalmat. A trauma a regény végéig töredékes marad, első olvasatra akár fordított krimiként is olvasható a szöveg, de valójában sosem azon van a hangsúly, hogy mi történt, hanem hogy mit okozott a történés.