SZTE Klebelsberg Könyvtár
Milan Kundera is ezzel a problémakörrel foglalkozik, miközben filozófiai, történelmi és politikai színezetben tálalja a `68-as prágai tavaszt, s az események sodrásában vergődő szereplők életét. Egy orvos, egy pincérnő, egy festőnő, és még néhányan mások, mind ebben a zűrzavarban álmodják az életüket, bizonytalanul keresik a boldogságot és önmagukat, ám hiába, hiszen csupán küszködnek kapcsolataikban és munkájukban, nem lelve helyüket a világban.
Sainz Borgo regényében általános tételként fogalmazza meg, hogy a haláltól való folytonos rettegés, az éhezés sikeresen semmisít meg mindennemű erkölcsi érzéket.
A sokat sejtető cím és fülszöveg könnyen felcsigázhatja mind a Camus-életmű elkötelezett olvasóit, mind az összeesküvés-regények lelkes rajongóit. Ugyanis a Nobel-díjas írót alig 46 éves korában, a lehető legváratlanabb módon, egy szerencsétlen közúti balesetben érte a halál, ötvenkét évvel ezelőtt. És ahogy ez sok híres, elismert ember halálakor lenni szokott, a közvélemény és az utókor nem képesek elfogadni a halál mindenkire leselkedő banalitását, éppen ezért különböző, – olykor persze valós –, elméletekkel próbálják szeretett írójuk, elnökük, színészük, művészük halálát valamiféle értelemmel felruházni.
Ez egy olyan történet, amiről mindenkinek hallania kell. Szerencsére boldog vége van (különben nem íródott meg volna a könyv), de a végéig vezető út gyötrelmes volt. Fontos emlékeztető számunkra, hogy mennyi lelki és anyagi erőforrás áll minden nap a rendelkezésünkre, amit nem jól használunk. Egy olyan észak-koreai disszidens története, aki volt elég bátor, hogy elmondja fájdalmas történetét.
Az 1956 novemberében a jugoszláv nagykövetségről titokban Romániába szállított, s ott elkülönített Nagy Imre-csoport politikusainak és családtagjaiknak rabságát rekonstruálja ez az írás. A sok dokumentumtól, idézettől, a lezárt szerkezettől, a látszólag szenvtelen előadásmódtól azt hihetnénk, hogy tudományos művet olvasunk, de a szövegen átüt a személyes érintettség, a keserűség.
A 20. század disztópiája, mely napjainakban egyre aktuálisabb. Az állam teljes uralmából, az elszemélytelenedésből és a kitartó, ám hiábavaló reményből összegyúrt remekmű bármelyik olvasót magával ragadja.
A disztópia egy hálás állatfaj. Minden szerző arra a problémára tud reflektálni, ami szerinte a legjelentősebb, így könnyen értelmezhető társadalmi kritikaként. Naomi Alderman a nemek közötti egyenlőtlenséget emelte ki ebből a körből és írt hozzá egy fantasztikus regényt.
Egy Észak-Koreából szökött bátor lány története. A könyv bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba. Megdöbbentő, dühítő, sokkoló és felkavaró olvasmány.
Egy erős könyv. Meglátásom szerint pont a krimi szál volt klisés – a lezárásról nem is beszélve. Valójában nem ettől jó, nem ettől lesz húsbavágó élmény.