Tagged: amerikai irodalom

Woody Allen: Tollatlan jószág

A többségében könnyed, mindenből – még szerzőjéből is – folyamatosan viccet csináló szösszenetei tobzódnak a kulturális utalásokban, de mindenféle intellektuális fölényeskedés nélkül. Eme írásokat át- és átszövik ugyan a történelem, a művészettörténet, az irodalom és a filozófia problémáinak néhány szavas említései, mégsem csak a beavatott kevesek, urambocsá, a sznobok érthetik meg.

Tahereh Mafi: Ne érints

Egy lebilincselő sorozat első kötete, amelyben megismerkedhetünk egy magára hagyott lánnyal, és megtanulhatjuk, milyen fontos is az emberi érintés a mindennapjainkban. Egy kapitalista, világromboló jövőben játszódik, amely talán néhányunk szemét ki tudja nyitni, hogy meglássuk, milyen jövő felé haladunk.

Jennifer L. Armentrout: From ​Blood and Ash – Vérből és hamuból

A Vérből és hamuból egy remekül felépített bevezető rész ebbe a kissé horrorisztikus, ám különleges fantasy világba. Vérben, titkokban, akcióban és intimitásban nem szenved hiányt ez a regény, ráadásul a karakterei is szerethetőek. J. L. Armentrout bebizonyította, hogy a farkasos, vámpíros, kiválasztottas sztoriknak még nem érdemes fellőni a pizsicsillagot, mert van még bennük kurázsi.

Karen Wynn Fonstad: Középfölde atlasza

A mintegy 180 kétszínű térkép és ábra segítségével, beleértve az első, a másod- és a harmadkor csatáit és kulcsfontosságú helyszíneit; valamint várak, épületek, tervrajzok, az éghajlati viszonyok, a domborzat, a növényzet, a nyelvek és a népességi megoszlások leírását, amelyek segítségével olyan szemszögből ismerhetjük meg Tolkien világát, melyre korábban nem volt példa.

Joe Hill: Fekete telefon

Ez a remekbe szabott történetfüzért pontosan az teszi lebilincselő, nehezen letehető olvasmánnyá, hogy Hill minden történetben, sőt szinte minden oldalon képes újra és újra meglepetést okozni. Legfőképpen annak köszönhetően, hogy nem hajlandó prózáját jól ismert műfaji keretek közé beszorítani, így nem csak a horror, hanem sokszor a fantasy, a szociális dráma vagy a sci-fi elemei is bele-beleszűrődnek a novellákba. Amiket az tesz hátborzongatóvá, hogy a mindennapos helyzetekbe, realisztikus életekbe képes a szürreális rémületet belecsempészni.

Robin Hobb: Bolond ​kötelesség I-II.

Itt ezt kb. el is dobom, és ismét meghajlok a szerző előtt, mivel az a ritka érzésem támadt, hogy jó volna olyan mágikus képességet birtokolni, amit Hobb leír. Az Ösztönre gondolok. Egy olyan kapocsra, ami az ember és az állat elméjét összefűzi egy egységbe, kölcsönös tiszteleten és szereteten alapulva. Ez az ötlet pedig olyan gondolkodásmódot takar, ami az állatokhoz fűződő viszonyt egészen másképp értelmezi, nekem rendkívül szimpatikus módon, már csak önmagában ezért is szerettem ezt a regényt.

Erin Morgenstern: Csillagtalan tenger

A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.