SZTE Klebelsberg Könyvtár
Milan Kundera is ezzel a problémakörrel foglalkozik, miközben filozófiai, történelmi és politikai színezetben tálalja a `68-as prágai tavaszt, s az események sodrásában vergődő szereplők életét. Egy orvos, egy pincérnő, egy festőnő, és még néhányan mások, mind ebben a zűrzavarban álmodják az életüket, bizonytalanul keresik a boldogságot és önmagukat, ám hiába, hiszen csupán küszködnek kapcsolataikban és munkájukban, nem lelve helyüket a világban.
Jonathan Franzen regényét viszont kifejezetten azoknak ajánlom, akik egyébként nem is szeretik a családregényeket, mert unalmasnak, esetleg cselekményszegénynek tartják őket. Az amerikai író úgy mesél, hogy egy percre sem veszíti el a legfőbb fonalat, ám közben mellékszálakon, melléksztorikban mutatja meg a szereplőket a maguk mélységében. Mi pedig észre sem vesszük, hogy elkanyarodott, annyira szervesülnek a nagy egészbe a kisebb-apróbb történetek.
Az itt szereplő tizennégy novella nem meglepő módon arról szól, amit a cím is sugall, a Hemingway által megrajzol végletekig maszkulin, férfias világban a férfiaknak magukban, nők nélkül kell boldogulniuk, és ha végül el is buknak, ebbe a bukásba belenemesednek.
Aubert minden egyes mondatával egy generáció, sőt, még inkább egy konkrét életszakasz problémáját jeleníti meg: a modernkori fiatal nőét, aki nem tudja eldönteni, mit szeretne. Szeretne „szabad” lenni, és kötöttségek nélküli kalandokban részt venni, szeretne sikeres lenni a szakmájában és messzire jutni a ranglétrán – de miért rándul szinte feloldhatatlan görcsbe a gyomra, mikor legjobb barátnője bejelenti, hogy terhes? És miért viselkedik kifejezetten ellenségesen, mikor egy friss házaspár meghívja magukhoz, hogy tekintse meg új otthonukat? Aubert szereplői a két véglet között vergődnek, ide is, oda is húz a szívük.
Leginkább azonban egy elemi – zsigeri – példázat hitről, szeretetről és szabadságról, szétszóratásról és egybegyűjtésről, csupa olyan fogalomról, ami egyben érzet is, és amit elmagyarázni hívőként a nem hívőnek tulajdonképpen lehetetlen.
Faye Elimane és Az embertelenség labirintusa utáni nyomozása adja Sarr regényének gerincét, ami elég hamar egy földrészeken és korszakokon átívelő, elképesztő energiájú történetté növi ki magát, két világháborúval, sok nyomozással, némi mágiával és az irodalom iránti szüntelen rajongással.
Egy perverz és nárcisztikus főhős és egy kegyetlen és nárcisztikus politikai-társadalmi berendezkedés tárul elénk ebben a könyvben, amelynek olvasója hosszas oknyomozás után tudja csak felfejteni, hogy mi lehetett az a pont, ahol az egyszerű hétköznapok felett átvette az irányítást a gonosz banalitása, és ahol a mindennapi élet egyszer csak átcsúszott disztópiába.
Transzgenerációs traumák, anya-gyermek kapcsolat, párkapcsolati nehézségek mind-mind helyet kapnak Rubin Eszter gyönyörű prózájában, ami nem lesz egyszerű menet, még annak sem, aki tudja, mire számítson. Aki viszont mindezek ellenére is veszi a bátorságot, és végigolvassa azt az érzelmi hullámvasutat, amin Pető Hanga keresztülmegy, annak egy felejthetetlen, kívül-belül értékes könyv lesz a jutalma, ami katartikus élményt tud nyújtani és szépirodalmi szempontból is komoly értéket képvisel.
Nemcsak az édesapa, Davidovics László haldoklik az elbeszélt történet aktuális idejében, 1987-ben, hanem a szocialista rendszer is Magyarországon, s ebben az ellentmondásos és kimerült, szürkévé foszlott világban marad egyedül a még alig felnőtt, de érzelmi neveltetése terén is meglehetősen nagy hátrányokkal induló Gyurkó. Az ő személyes sorsában szublimálódik a társadalmi szintér nagy katasztrófáinak következményei és traumái.
Egy kiskamasz gyermekekből álló csoport dúlja fel egy trópusi város nyugalmát. A vadnak tűnő, különös és érthetetlen nyelven kommunikáló gyerekek egyre erőszakosabbá válnak, míg végül egy bevásárlóközpont megtámadásakor végleg elszabadulnak az indulatok. Mit tudunk a gyerekekről, a gyerekkorról?