Minikiállítás a Régi Könyvek Tárában
Aki gyakran megfordul a Régi Könyvek Tárában, az biztosan tudja, – de valószínűleg annak sem lesz meglepetés, aki eddig esetleg csak egy túra erejéig tért be hozzánk – hogy bejáratunk mellett található egy tárló, amelyben érdekességeket, különlegességeket mutatunk be. Az új szemeszter örömére úgy döntöttünk, hogy új kiállítás-folyamot indítunk, és kéthavonta frissítjük különleges dokumentumaink bemutatóját.
Szeptember elejétől a Szent írások – Holy scriptures c. minikiállítást tekinthetik meg a Régi Könyvek Tárának látogatói. A dokumentumok között látható könyvtárunk legidősebb könyve, egy 1476-ban Velencében nyomtatott Biblia, illetve egy több száz éves cirill betűs imádságoskönyv. Tarnovszky Géza 1920-as években ajándékozta intézményünknek a szintén kiállított, gazdagon díszített Koránt, valamint megtekinthetők Bálint Sándor néprajztudós, a vallási néprajz kiemelkedő kutatója gyűjtéséből származó különleges vallásos ponyvanyomtatványok is.
A fénykép csak kedvcsináló, reméljük, minél többen személyesen is megnézik minikiállításunkat, mely két hónapig tekinthető meg a könyvtár harmadik emeletén.