Cimke: természet

Paolo Cognetti: A magányos farkas boldogsága

A magányos farkas boldogsága is a hegyekbe, méghozzá az olasz-svájci határ mentén húzódó Monte Rosa-hegylánc birodalmába vezeti az olvasót. Kicsit olyan, mintha az elődje, a Nyolc hegy koncepciójának kissé átírt, rövidített kidolgozása lenne: feszesebb, fesztelenebb, kissé felületesebb is, ám esszenciálisan benne van, amiért Cognetti szövegeit annyira jó olvasni: a meditatív hangvétel, a múló idő melankóliájának bemutatása, a néhány vonással felvitt helyzet- és jellemábrázolások, no meg az andalító hangulat- és tájképek.

Peter Brannen: A világ végei

Az biztos, hogy vége lesz a világnak, de kár ezen parázni, már megtörtént néhányszor, tekinthetjük rutinszerű ügymenetnek. Ha eltűnik az emberiség, senki sem fog sírni utánunk. A földtörténet szempontjából villanásnyi epizód jut nekünk. Ez az egyik tanulsága Peter BrannenA világ végei című könyvének. A másik és fontosabb pedig az, hogy geológiai távlatok ide vagy oda, mi magunk sokat teszünk azért, hogy gyorsabban váljunk jövőbeli leletanyaggá, leginkább azzal, hogy elviselhetetlenné tesszük a környezetünket.

Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy

A lírai hangvételű, mágikus realista és folklór elemekkel dolgozó regény a személyes és kollektív emlékezet, az individuális és a történelmi traumák, a halál és a gyász, a természet és az ember kapcsolatának tematizálása mellett egy poszthumán nézőpont kidogozásának kísérleteként is olvasható.

Peter Wohlleben: Erdei kalauz

A könyv jó eséllyel még azoknak is rejt újdonságot, akik járatosak az erdőkben és azok tudományában, ám elsősorban az alkalmi kirándulóknak íródott. És Wohllebentől nemcsak azt tudjuk meg, hogy miért nem jó ötlet a talajhoz közeli bogyós gyümölcsökből eszegetni, ellenben mi az, amit megehetünk, ha véletlenül ott ragadnánk az erdőben; mit tehetünk a kullancs-, szúnyog- és egyéb csípések ellen, netán, hogy mennyi esélye van annak, hogy őzet vagy vaddisznót lássunk.