Závada Pál: Hajó a ködben
A regény ugyanis azt az alkut választja tárgyául, amelyet Weiss Manfréd nagytőkés gyáralapító, „iparbáró” örökösei (gyermekei és azok házastársai) kötöttek az SS-szel nem sokkal Magyarország német megszállása után.
A regény ugyanis azt az alkut választja tárgyául, amelyet Weiss Manfréd nagytőkés gyáralapító, „iparbáró” örökösei (gyermekei és azok házastársai) kötöttek az SS-szel nem sokkal Magyarország német megszállása után.
A kötet megágyaz annak, hogy mozaikos regénnyé olvassuk. Egy-egy visszatérő, utca, domboldal, közért, műhely által kirajzolódik a Vargaváros térképe. Ahogy a kötet borítóján is, eleinte mintha távolról szemlélnénk a házakat, utcákat, majd egyre közelebb kerülünk hozzájuk, megismerjük az ott lakókat, megyünk velük a közértbe, disznóvágásra, lakodalomba.
Ezúttal Kosztolányi Dezső és Radákovich Mária levelei nyomán fedezhetjük fel a híres író életének utolsó pár hónapját megédesítő szerelmet, mely csak első ránézésre tűnik könnyűnek, egyszerűnek és magától értetődőnek. A valóság sokkal racionálisabb, és még csak nem is egyszerű félrelépés és szerelmi háromszög ez a kapcsolat.
Ha a lakás metaforával szeretnék élni – mely a Fehér farkas című kötetben kimondottan erőteljes –, azt is mondhatnám: Tóth Krisztina minden novellájával egy-egy ajtót tár fel. Ezeken az apró réseken bekukucskálva tizenhat történetszelet sejlik fel előttünk, csontig hatoló, húsba metsző elevenséggel. A valóság éles, mélyreható darabkái ezek, melyek a jelenből kiragadott, kimerevített és összefűzött képkockák láncolatán keresztül pont úgy vezetnek le a lélek mélységeibe, ahogyan a nyitónovella főszereplője ereszkedik alá a liftakna magányába.
Az itt szereplő kilencvenkét „egy lélegzetvétellel” elolvasható, egymondatos prózavers olyan természetességgel, átgondoltsággal és lendülettel képes megjeleníteni magát a hétköznapokban megjelenő szerelmet, ami gyakorlatilag utánozhatatlan. Az egyik legelképesztőbb ezekben az átlagosan tizennyolc-húsz sornyi szövegekben az, ahogy megjelenik bennük a szerelem egésze: az első szikrázó pillanatoktól, a mindent háttérbe szorító lángolástól kezdve, az egyre szürkülő és átlagosabbá váló hétköznapokon át a hol fájdalmas, hol végső megnyugvást hozó búcsúig.
Bevallom őszintén, mostanáig nem is tudtam, hogy Csukás István a nagyszerű meséin kívül verseket is írt. De még milyeneket! Csodálatos, megható, elgondolkodtató költeményeket. Szívet, szemet gyönyörködtető költői képei hol mosolyra fakasztottak, hol könnyeket csaltak a szemembe. A kötet ajánlójában olvastam, hogy valaki nászajándékba Csukás István szerelmes verseinek gyűjteményét kapta, és azóta az egyik lehető legjobb nászajándéknak tartom.
A „hallgatódzó” olvasó az, aki belső hallásával vizualizálja a betűkből képződő muzsikát, a szólamok harmóniáját, visszhangozva Fodor Ákos költészetét.
Egész történelmi tudatunkat összefröcskölő őslevesként kerülnek bemutatásra a 2006-os őszi események.
Géczi János legújabb regényének szereplői extravagáns karakterek. Néhány markáns tulajdonságot, külső vagy belső karakterjegyet leszámítva az egyes személyiségek érezhetően írás közben formálódtak. A kezdetkor bizonytalan körvonalak fejezetről fejezetre élesebbé válnak, de a kontúrok később sem illeszkednek a formákhoz.
Sokkal reálisabb azt mondani, hogy az üldözött gondolatfolyamán keresztül olyan alapvető emberi mozzanatokra ismerhetünk rá, amelyek korántsem csak menekülés közben érvényesek – például arra, hogyan kell nem kitűnni a tömegből.