SZTE Klebelsberg Könyvtár
Ahogy a Kézbesíthetetlen szerelemből is kiderül, az írónőt elsősorban hétköznapi emberek belső folyamatai érdeklik, a politikai vagy történelmi fejlemények legfeljebb csak háttérként jelennek meg írásaiban. A külső valóságtól azonban – néhány szürreális elem megjelenése mellett – nem szakad el, márpedig a kínai valóság a lenyűgöző iramú fejlődés ellenére kőkemény tud lenni.
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.
Tulajdonképpen a könyv második fele talán éppen azért is olyan hatásos, mert a nem túl izgalmas és eredeti felvezetés után óriási váltást jelent a háború borzalmairól olvasni. Egészen addig a pontig olyan, mintha egy Harry Potter-kötetet kezdtünk volna lapozgatni, ami egy ponton hirtelen átment Trónok harcába. Az iskolai hétköznapok bemutatását felváltják a különféle kegyetlenségek meghökkentően részletes leírásai, a kezdeti óvatos optimizmust pedig a növekvő reménytelenség. Az éles hangulatváltás mellett pedig különösen érdekessé teszi a könyvet a romantikus történetszál hiánya és az is, hogy a szerző nem igyekszik szimpatikussá tenni a központi karaktert.
Ez egy olyan történet, amiről mindenkinek hallania kell. Szerencsére boldog vége van (különben nem íródott meg volna a könyv), de a végéig vezető út gyötrelmes volt. Fontos emlékeztető számunkra, hogy mennyi lelki és anyagi erőforrás áll minden nap a rendelkezésünkre, amit nem jól használunk. Egy olyan észak-koreai disszidens története, aki volt elég bátor, hogy elmondja fájdalmas történetét.
Érdekes vállalkozás könyvet írni Vu császárnéról, aki az egyetlen hivatalosan is elismert női császára volt Kínának, és a legendák szerint kegyetlen és törtető asszony volt. Weina Dai Randel viszont azt az utat szerette volna bemutatni, amit Mej megtett, amíg végre elérte, hogy a császár főfelesége lehessen.
Az idő allegóriája a történet, mely az emberi mulandóságot és ezáltal egy olyan metafizikai szorongást helyez előtérbe, mely elől a regényvilágban senki sem menekülhet. Hogyan egyeztethető ez össze egy magát a leghatalmasabbnak és halhatatlannak tartó császárral, aki megtiltja az időnek, hogy múljon? Egy olyan császárral, aki az évszakok körforgásán is uralkodni kíván, és aki a szirmukat vesztett, csipkebogyóvá alakult rózsák megjelenésekor sem hirdeti ki az őszt? És mit mond e nagyhatalmú uralkodóról, az Idő Uráról egy olyan óra, mely mint igazi perpetum mobile túléli császárát? És egyáltalán milyen veszélyeket rejt egy ilyen óra megtervezése a halandó Cox számára, aki találmányával rámutat, hogy végtére a császár is csak egy ember?