Kategória: Híreink

Megnyílt a SINKÓ GYÖRGY 100 kiállítás

Ebben az évben ünnepeljük Sinkó György Liszt-díjas operaénekes, Érdemes művész születésének 100. évfordulóját.
Ebből az alkalomból az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar és az SZTE Klebelsberg Könyvtár közös szervezésében emlékkiállítás nyílt intézményünk BiblioTéka kiállító terében.

Virtuális kiállítás Berta Árpád emlékére

Immár 15 éve, hogy 2008. március 9-én elhunyt Berta Árpád, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egykori dékánja, az Altajisztikai Tanszék vezetője, a magyarországi turkológiai kutatások kiemelkedő alakja, számos nagyhatású tudományos munka szerzője. Emléke előtt virtuális kiállítással tisztelgünk.

Robinson és a Kék Bolygó

Kim Stanley Robinson és művei… s talán a legfontosabb könyve A címlaprajz csak egészen kicsit „füllent”, mert tényleg Robinsonról lesz szó, mégpedig egy olyan Robinsonról, aki valóban keresi és kutatja az ember lábnyomait az idegen planétákon, s még az is igaz, hogy miközben guggolva ezeket vizsgálja, közben erőteljes pillantásokat vet a...

„AZ ÖRDÖG BIBLIÁJA” A KÖNYVTÁRBAN

„Az ördög Bibliája”, romlásba vivő szenvedély (gondoljunk csak a Hídavatás ifjú öngyilkosára) vagy ártalmatlan társas szórakozás? A kártyázás számos arcát őrizte meg a hazai és a nemzetközi kultúrtörténet egyaránt. Több országban külön napot is szenteltek neki; nálunk ez december 29.

Születésnapi kép-játék

Játékra invitáltunk olvasóinkat annak örömére, hogy 2004. december 9-én volt az átadója épületünknek, ahová mintegy 70 tanszéki könyvtárral együtt költöztünk be, és így létrejött Közép-Európa legnagyobb egyetemi könyvtára.

A világ leggazdagabb csavargója: Alfred Nobel

Ezzel a jelzővel illették azt az embert, akinek a neve az egész világon ismert, de tevékenységét és életét meglehetős homály fedi. Ezért vallatóra fogtuk a Nobel-díj honlapját, hogy megpróbáljuk ezt a különleges személyiséget egy felvillanás erejéig megvilágítani. Írásunk apropóját a múlt héten lezárult Nobel-hét szolgáltatta.