Petőfi Sándor az SZTE Klebelsberg Könyvtárban

A Petőfi 200 emlékév részeként a Petőfi Irodalmi Múzeum két utazókiállítást is útjára indított: egy múzeumbuszt és egy tablókiállítást. A múzeumbusz a Somogyi-könyvtár szervezésében érkezik majd a városba ősszel, a tablókiállítást pedig a mi könyvtárunk látja vendégül két hétig.

A 7 db installációs elem a Petőfi 200 buszban berendezett kiállítás koncepcióját adaptálja. Tíz Petőfi-relikviát jelenít meg a költő első nyilvános arcképétől az 1847-es Petőfi összes költeményei című kötetig. Ez utóbbinak – a többi tárgytól eltérően – nem csak az illusztrációja tekinthető meg, mivel a könyvtár egy saját dokumentumválogatással egészítette ki a múzeum kiállítását, melyeknek a még Petőfi életében megjelent kötet is részét képezi. A könyvtár anyagában a látogatók olyan műveket tekinthetnek meg, melyek még Petőfi életében megjelentek, illetve Petőfi idegen nyelvű és modern recepciójába is betekintést nyerhetnek, kiegészítve néhány Petőfit megidéző jelenkori tárggyal.

A kiállítás megnyitója május 9-én volt, Dr. Nagy Gyula és Dr. Kokas Károly megnyitó beszédei mellett az eseményt Kiszely Zoltán versszavalata és a könyvtár kórusa, a mIsidore előadása színesítette.

A megnyitó után az érdeklődők egy kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt, ahol Dr. Zentai Mária Petőfi személyét a reformkori irodalmi korszak oldaláról közelítette meg, Dr. Rákai Orsolya a költőt mint a magyar irodalom egy kultuszfiguráját mutatta be, Dr. Szalisznyó Lilla pedig a drámaírót jelenítette meg Dr. Kokas Károly moderálása mellett. A beszélgetésről készült videófelvétel hamarosan látható lesz a könyvtár YouTube-csatornáján.

A kiállítás a könyvtár Átriumában tekinthető meg egészen május 20-ig. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az eseményről a Délmagyarország is tudósított.

Ezek is érdekelhetnek...