SZTE Klebelsberg Könyvtár
Az Akhilleusz dala sokáig egy napfényes történet, két fiúról, akik a tengerben úsznak, egy kentaurtól tanulnak vadászni, a vadont járni, fegyvert készíteni és szabadon élni – hogy aztán a háború elsötétítse ezt a ragyogó képet.
A Hamnet úgy vázolja fel a drámaíró korai pályakezdését, családi hátterét, belső alkotói vívódásait, hogy a fókusz nem rajta, még csak nem is a címszereplő fiún, sokkal inkább Shakespeare feleségén, a regénybeli Agnesen van. Shakespeare úgy válik tehát az O’Farrell-könyv kulcsalakjává, hogy valójában végig mellékszereplője a Hamnetnek, Maggie O’Farrellt pedig mintha jobban izgatta volna a szerelem, elszigeteltség, kibontakozás, gyász stációit végigjáró feleség alakja, aki szerinte nem mellesleg nagyban hatott egy páratlan életmű alakulására is.
Ali Smith több síkon futó regénye tehát, miközben látszólag egy nagyon is mai dilemmákkal küzdő reneszánsz festő művészi periódusát villantja fel – akit már akkor sem fizettek meg rendesen, viszont paradox módon neve éppen ennek, azaz egy panaszos levélnek köszönhetően került ismét a köztudatba –, egy gyászfolyamat nehezen megfogható stációit is elénk tárja. Közben pedig mesél identitásról, művészi lehetőségekről és korlátokról, értelmezésekről és befogadásról.
A disztópia egy hálás állatfaj. Minden szerző arra a problémára tud reflektálni, ami szerinte a legjelentősebb, így könnyen értelmezhető társadalmi kritikaként. Naomi Alderman a nemek közötti egyenlőtlenséget emelte ki ebből a körből és írt hozzá egy fantasztikus regényt.