A könyv világnapja
A könyv világnapja (április 23.) alkalmából összegyűjtöttünk néhány rekordert, valamint szeretettel ajánljuk könyvtárunk ritkaságait.
A könyv világnapja (április 23.) alkalmából összegyűjtöttünk néhány rekordert, valamint szeretettel ajánljuk könyvtárunk ritkaságait.
Az Egyetemi Tavasz a Szegedi Tudományegyetem hagyományos, tavaszi rendezvénysorozata, melyet az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda szervez immár tizennyolcadik alkalommal, és amelyen sok éve könyvtárunk is részt vesz színes és változatos programokkal.
Ebben az évben ünnepeljük Sinkó György Liszt-díjas operaénekes, Érdemes művész születésének 100. évfordulóját.
Ebből az alkalomból az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar és az SZTE Klebelsberg Könyvtár közös szervezésében emlékkiállítás nyílt intézményünk BiblioTéka kiállító terében.
Immár 15 éve, hogy 2008. március 9-én elhunyt Berta Árpád, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egykori dékánja, az Altajisztikai Tanszék vezetője, a magyarországi turkológiai kutatások kiemelkedő alakja, számos nagyhatású tudományos munka szerzője. Emléke előtt virtuális kiállítással tisztelgünk.
2023. január 31.-én 92. évében elhunyt Schmidt Egon ornitológus, Kossuth-díjas író, a madarak, valamint a Természet (ahogyan ő fogalmaz, így nagy T-vel) csodálója és ismerője.
Szubjektív válogatásunkban a Valentin-nap tiszteletére ismert és kevésbé ismert vers(részlet)eket gyűjtöttünk a magyar és világirodalomból.
Kölcsey a kézirat keltezése szerint 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt. Tiszteletére ekkor ünnepeljük a magyar kultúra napját: országszerte rangos elismeréseket osztanak ki és a kulturális intézmények számos programmal készülnek.
Valószínűleg kevésbé ismert évforduló, és nem is kísérik az egész országot megmozgató programsorozatok az emlékezést, de érdemes számon tartani, hogy Petőfi Sándor mellett egy másik költőnknek is 200 éves jubileuma van idén. 1823. január 20-án, tehát ma 200 éve született Madách Imre.
Kim Stanley Robinson és művei… s talán a legfontosabb könyve A címlaprajz csak egészen kicsit „füllent”, mert tényleg Robinsonról lesz szó, mégpedig egy olyan Robinsonról, aki valóban keresi és kutatja az ember lábnyomait az idegen planétákon, s még az is igaz, hogy miközben guggolva ezeket vizsgálja, közben erőteljes pillantásokat vet a...
„Az ördög Bibliája”, romlásba vivő szenvedély (gondoljunk csak a Hídavatás ifjú öngyilkosára) vagy ártalmatlan társas szórakozás? A kártyázás számos arcát őrizte meg a hazai és a nemzetközi kultúrtörténet egyaránt. Több országban külön napot is szenteltek neki; nálunk ez december 29.