Kutatók Éjszakája 2022

A Kutatók Éjszakája Magyarország legnagyobb tudománynépszerűsítő rendezvénysorozata, amelyet minden év szeptemberének utolsó pénteki és szombati napján rendeznek meg Európa szerte, és amelyhez a Szegedi Tudományegyetem, így Könyvtárunk is örömmel csatlakozik. Körülbelül 30 országban, több, mint 340 városban megszervezett Kutatók Éjszakáján több, mint 21000 kutatóval lehet találkozni.
Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett program 2005-ben indult és 2006 óta Magyarországon is évente megrendezésre kerül, és mára már a legnagyobb hazai tudományos-ismeretterjesztő fesztivállá vált.
Célja, hogy megmutassa és közelebb hozza szórakoztató, izgalmas és látványos előadásokon, kísérleteken, és játékos programokon keresztül minden korosztályhoz a kutatók sokszínű és izgalmas világát, bemutassa annak legújabb eredményeit.

2022-es programjaink, melyekre sok szeretettel várjuk és hívjuk az érdeklődőket: 

16:00-22:00
Karikó Katalin kamarakiállítás
Karikó Katalin kutatóbiológus személyes tárgyai, dokumentumai tekinthetők meg ezen az időszaki kiállításon.

A programot óvodásoknak, általános iskolás alsósoknak és felsősöknek, középiskolásoknak, egyetemistáknak, felnőtteknek, kifejezetten családoknak ajánljuk.

Előadók: SZTE Klebelsberg Könyvtár munkatársai
Helyszín: földszint, Tájékoztató pult mögött

18:00-18:30
A remény prófétája: az időtlen Dante. Pillantás az SZTE Klebelsberg Könyvtár virtuális kiállítására
Szeged a hazai dantisztika központja. Éppen ezért készült az SZTE Klebelsberg Könyvtár Dante mindenekelőtt című virtuális kiállítása, amely egyben tisztelgés a Sommo Poeta alakja előtt.

A programot középiskolásoknak, egyetemistáknak, felnőtteknek ajánljuk.

Előadó: Pálfy Anna
Helyszín: földszint, AudMin

18:30-19:00
Kik éltek előttünk a Maros-Körös vidékén? – árulkodó helynevek és régészeti leletek
A térség 1246-1282 között egy kun nemzetség szállásterülete volt. Előadásunkban az egykor itt élt keleti népesség művelődéstörténeti (régészeti és helynévi) emlékeit mutatjuk be.

A programot általános iskolás felsősöknek, középiskolásoknak, egyetemistáknak, felnőtteknek ajánljuk.

Előadó: Katona-Kiss Attila
Helyszín: földszint, AudMin

19:00-19:30
Liliputi irodalom – a könyvtár Mini- és törpekönyv Gyűjteményének bemutatása
Az SZTE Klebelsberg Könyvtár több, mint 300 példányból álló Mini- és törpekönyv Gyűjteményének bemutatása.

A programot óvodásoknak, általános iskolás alsósoknak és felsősöknek, középiskolásoknak, egyetemistáknak, felnőtteknek, kifejezetten családosoknak ajánljuk.

Előadó: Schelhammer Zsófia
Helyszín: földszint, AudMin

19:30-20:00
„Kincsek és ékkövek”: különleges könyvbejegyzések és tulajdonosi jegyek bemutatása
Az SZTE Klebelsberg Könyvtár dokumentumaiban található különleges könyvbejegyzésekből és neves személyiségek könyves relikviáiból létrehozott virtuális adattár és kiállítás bemutatása.

A programot általános iskolás felsősöknek, középiskolásoknak, egyetemistáknak, felnőtteknek ajánljuk.

Előadó: Farkas Katalin
Helyszín: földszint, AudMin

20:00-20:30
(ÚJRA)KEZDÉS: az SZTE Klebelsberg Könyvtár kiállítása a szegedi felsőoktatás első évtizedeiről
A könyvtár saját dokumentumain alapuló kiállítás a szegedi felsőoktatás indulásának állít emléket professzorok, egyesületek és hallgatói szervezetek fényképei és eredeti iratai bemutatásával.

A programot általános iskolás felsősöknek, középiskolásoknak, egyetemistáknak, felnőtteknek ajánljuk.

Előadó: Farkas Katalin
Helyszín: földszint, BiblioTÉKA kiállítótér

Tartsanak velünk ezen a nagyszerű és érdekes estén! 

Kutatók Éjszakája hivatalos honlapja
Az SZTE programjai
A Kutatók Éjszakája mobilapplikáció androidos mobiltelefonra

Ezek is érdekelhetnek...