Colson Whitehead: Alvilági becsület

Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!

„A Harlemi kavarás és mostani írásunk tárgya, az Alvilági becsület is egyszerre bűn-, család- és városregény.”

„Az Alvilági becsület történeteiben már Harlem, sőt New York egy nehéz korszakában járunk, melyet nem a fekete polgárjogi mozgalmak szemszögéből, sokkal inkább várostörténeti szemszögből mutat be a szerző. Harlemben egymást érik a szándékos vagy szándékolatlan tűzesetek, egész bérházak, sőt, bérházsorok égnek le ilyen-olyan körülmények között, s a dologból sokan járnak jól. Carney, az orgazdaságot feladott bútorkereskedő, ugyan nem emiatt tér vissza a bűnsegítői karrierhez, hanem egy lányának szerzendő Jackson 5 koncertjegy kapcsán keveredik váratlan eseményekbe az első részben, de már ezt a részt is áthatja a város romlása, a tűzesetek és az abból származó bevétel útjának követése.”

„A szerző nyilatkozataiban világlátását pesszimistának mondja, s a könyv is sötét képet fest az intézményekről, ugyanakkor nem hisz a nagy reformokban, az átfogó változtatás lehetőségében, a kiutat sokkal inkább a magánember saját köreinek rendben tartásában találja meg. Bár sötéten festik a világot, Whitehead regényei mégsem keserűek, sőt: a Carney család és környezetük története szórakoztató, a karakterek a maguk esendőségében szerethetőek, s a regények olvastatják magukat.”

Györe Gabriella teljes kritikája itt olvasható.

Budapest : 21. század, 2023

A sorozat első része, a Harlemi kavarás, is megtalálható a könyvtárunkban.

Ezek is érdekelhetnek...