A magyar fotográfia napja
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezésének köszönhetően 2003 óta ünnepeljük a magyar fotográfia napját. A dátumválasztás oka, hogy 1840. augusztus 29-én készült az első hazai fénykép, pontosabban dagerrotípia. Vállas Antal a beszámolók szerint a Dunát és a királyi várat örökítette meg. Ezen a jeles napon híres magyar (származású) fotósok munkásságát, illetve hozzájuk kapcsolódó albumokat és szakirodalmat ajánlunk olvasóink figyelmébe.
Robert Capa (Friedmann Endre) dokumentarista és haditudósító volt. Egyik legismertebb alkotása a spanyol polgárháborúban készült „A milicista halála”, és neki köszönhetjük a normandiai partraszállást dokumentáló felvételeket. Több másik háborúban szintén a frontvonalban örökítette meg az eseményeket, végül életét áldozta hivatásáért: 1954-ben, az indokínai háborúban taposóaknára lépett. Ő alapította a világ egyik legnagyobb fotóügynökségét, a Magnum Photos-t. Íróként is tehetséges volt: „Kissé elmosódva” művében fanyar humorral meséli el: ő miként élte át a második világháború tragikus éveit. A cím reflektál a partraszállást megörökítő fényképekre, ugyanis állítólag előhíváskor a kapkodó laborasszisztens túl magasra állította a hőmérsékletet. Capa kalandos életét regényes formában örökítette meg Richard Whelan.
André Kertész (Kertész Andor) több területen újította meg a fotográfia művészetét: sajátos értelmezésű kompozíciókat hozott létre, valamint a fotóesszével új műfajt teremtett. „Én soha nem dokumentálok, hanem értelmezek a képeimmel” – vallotta egy interjú során. Az ő pártfogoltja volt Brassai, vagyis Halász Gyula, aki lenyűgöző érzékenységgel örökítette meg Párizs igazi arcát.
Munkácsi Márton (Mermelstein Márk; Martin Munkácsi) nagy újítása, hogy a korábban megszokott statikus beállítások helyett mozgás közben, sokszor a szabadban ábrázolta modelljeit – ennek köszönhetően sokkal életszerűbb alkotásokat hozott létre. Hollywoodi sztárokat és hétköznapi embereket egyaránt szívesen örökített meg; a divatfotózás mellett számos, művészi érzékenységgel megalkotott életképet hagyott az utókorra. Sokáig sztárnak számított, de a gyorsan változó média a második világháború után hirtelen már nem tartott rá igényt és méltatlanul elfeledve halt meg. Manapság, az okostelefonok korában bárki könnyen készíthet tetszetős felvételeket – azonban jó, ha tudomásul vesszük, hogy ez messze áll az igazi művészettől. Mert a hivatás mindig alázatot kíván művelőitől. „Az a trükköm, hogy egyáltalán nincsen…Ha csak az nem, hogy komolyan veszem a fényképezést. [….] Három-négy készüléket és nyolc-tíz lencsét is magammal cipelek, hogy mindent a megfelelő eszközzel rögzíthessek menet közben. Bár úgy nézek ki, mint egy csomaghordó, vállalom a mesterségem terheit.”
Ata Kando (Görög Etelka) az egyik leghíresebb magyar fotográfusnő. Leghíresebb képein a dél-amerikai indiánokat, illetve az 1956-os disszidenseket örökítette meg. Az osztrák-magyar határra érkezett menekülőket, főleg a gyermekeket barátnője, Violette Cornelius segítségével, különös érzékenységgel fényképezte. Az így elkészült kiadvány bevételeit jótékony célra, az új hazát keresők megsegítésére ajánlották fel. Magyarul csupán a rendszerváltás után jelenhetett meg, 1990-ben. „Azoknak az embereknek, különösen a gyerekeknek a sorsát akartam megmutatni, akik nagyobb szabadságért harcoltak a kommunista Magyarországon. Közel éreztem magam azokhoz az emberekhez, akik elvesztették az országukat, mivel magam is menekült voltam. A férjemmel együtt részt vettünk a kommunista ellenállásban a II. világháború alatt.”
Az egyedi látásmódú Moholy-Nagy László (Weisz László) a fotográfia mellett a kísérleti filmek terén szintén jelentőset alkotott. Első filmje, a tízperces „Marseille, régi kikötő” megkapó életképsorozat az 1929-es városról és lakóiról. Játékossága, kísérletező kedve több fotóján tetten érhető. Egyik alkotása például első ránézésre csigavonalakat ábrázol, és csak alaposabb megfigyeléssel ébredünk rá: valójában virágágyást mutat a berlini tévétoronyból fotózva. A magyar művészek között ő volt az első, aki színes felvételekkel próbálkozott.
Sorozatunk előző darabja ITT olvasható.
