Arturo Pérez-Reverte: Alatriste kapitány kalandjai
A történetet a kamasz Inigo meséli el, akit apja végakarata bízott Diego Alatristére. A zsoldoskapitány egy súlyos harctéri sebesülés után Madridban lábadozik, és a fiú kalandokra szomjasan csatlakozik hozzá. A gyermeki naivitást lassan levetkőző Inigo lázas érdeklődéssel csodálkozik rá IV. Fülöp Madridjára, ahol „minden eladó volt, még a lelkiismeret is”. Az 1620-as években járunk. Ez a spanyol aranykor: virágzik a kultúra és – egyelőre – az ország politikai/katonai nagyhatalom. Az ország azonban „a történelemmel szemben [menetelt], feltartóztathatatlanul,” és a felszín alatt megbúvó válságjeleket a kisemberek már nagyon is megérzik.
„És még ezt a gyalázatos kort nevezik Siglo de Orónak? Hát miféle Aranykor volt ez, he? Igazság szerint azok, akik e kort átélték és megszenvedték, nem láttak benne semmiféle aranyat, de még ezüstöt se nagyon. Értelmetlen önfeláldozás, diadalmas vereségek, korrupció, banditák, nyomor és szégyen, na ezekből láttunk unásig. De aztán amikor az ember megnézi Diego Velázquez valamelyik festményét, meghallgatja Lope vagy Calderón verseit, vagy elolvassa Francisco de Quevedo egy szonettjét, arra gondol, talán mégis megérte ez az egész.”
Ami a kalandokat illeti, azokból hamarosan bőven kijut Inigónak és barátainak egyaránt. Ugyanis a krónikus pénzhiánnyal küzdő Alatriste mellékesen bérgyilkosként tevékenykedik. Méghozzá sajátos becsületkódex szerint: csak tisztes párbajban, szemtől szemben végzi el feladatát. Időről időre feltörő kétségeit pedig esténként borral igyekszik csillapítani. „Ezekkel a palackokkal harcolok a kísértetek ellen, mondogatta, noha nyilvánvaló volt, hogy egészen sosem tud megszabadulni tőlük.” Ilyen körülmények között könnyen felüti fejét a lelkiismereti válság, és a kapitányt pont a legkevésbé alkalmas pillanatban fogja el.
Magas rangú megbízója ugyanis két titokzatos angol utazó halálát rendeli meg, de Alatriste az utolsó pillanatban máshogy dönt. Ahogy később egyik barátjának magyarázza: „Ez még a mi mércénkkel mérve is mocskos volt.” A két angol ugyanis a trónörökös és annak legjobb barátja. A mentőangyallá vedlett bérgyilkos ezzel a lépésével a legmagasabb körök sakkjátszmájába keveredik, és megindul a macska-egér játék, amelyben immár a saját élete a tét.
Halálmegvető bátorság, fatalizmus, fanyar humor és persze a közmondásos „el honor” – mindez sajátos és nagyon szerethető ízt ad a fordulatos történetnek.
Alatriste kapitány és társai nem tartoznak a makulátlan hős kategóriába. Esendők, teli kisebb-nagyobb hibákkal – de őszinték, feledhetetlen egyéniségek és igaz barátok. Bár a regény cselekménye teljes mértékben fikció, a lapokon felbukkanó történelmi alakok élethű jellemrajzot kaptak. Gondoljunk csak a mindenható Olivares miniszterre; a regény végén Alatristével folytatott zseniális párbeszéde a sok sejtetéssel, félig kimondott szóval diplomáciai tárgyalásnak is beillene. Vagy a költő Quevedóra, aki vitathatatlan tehetsége mellett valóban sokszor keveredett bajba: volt száműzött és megjárta a börtönt is. De ne hagyjuk ki a sorból a pökhendi Buckingham herceget vagy az ünnepelt drámaírót, Lope de Vegát sem.
Bár magyarul csak az első kötet jelent meg, a becsületes zsoldos és inasa kalandjai még sok könyvön át folytatódnak. A regényt több nyelvre lefordították; könyvtárunkban a sorozat harmadik darabja az eredeti spanyol változatban elérhető. A hivatalos besorolás szerint ifjúsági regény, de felnőttek is élvezettel forgathatják; a filmváltozat szintén jó szórakozást ígér.
A szerző, Arturo Pérez-Reverte népszerű hőséhez hasonlóan kalandos múltat tudhat maga mögött: haditudósítóként a világ számos pontját bejárta. Beszámolt a szaharai, a délszláv és az öbölháborúról, valamint a boszniai harcokról és az argentin-brit konfliktusról. 2003-tól pedig a Spanyol Királyi Akadémia tagja.
Budapest: Ulpius-ház Kiadó; 2007
