Caroline Criado-Perez: Láthatatlan nők
„Perez nem tesz mást, mint fogja a nők (a mi) életünknek legjellemzőbb területeit, legyen az házimunka, szülés, gyereknevelés, munka, család ellátása, illetve a mindennapi élet velejáróit nők és férfiak számára egyaránt, úgy mint a közlekedés vagy a mosdóhasználat, és számadatokra (vagy azok hiányára) alapozva megmutatja, hogyan kerülünk mi, nők, sokszor akár minden jó szándék ellenére is, hátrányba. Néhol ez a hátrány elenyésző, egyetlen nő számára talán annyi energiát sem ér meg, hogy legyintsen rá: ugyan már, ki ne tudna ennyi kellemetlenséggel együtt élni! Ám ahogy lapozunk, úgy halmozódnak fel ezek az apró kellemetlenségek (néha azért megszakítva egy-egy „atyaisten, hogy ez meg mennyire megnehezíti az életem”-élménnyel), mígnem az olvasó a sok adattól vérszemet kapva maga is számolgatni kezd, és egyszer csak arra jut: a világon mindent a nők figyelembe vétele nélkül találtak ki és terveztek meg. Az állandó alkalmazkodás pedig tulajdonképpen nemcsak egy kis rugalmasságot, de tetemes mennyiségű időt, pénzt, energiát kíván. Nem is csak a nőktől: végeredményben az egész társadalom megfizeti ezt.”
Szabó Sarolta teljes kritikája itt olvasható.
Budapest : Gabo, 2019