Kádár Zoltán, Tóth Anna: Az egyszarvú és egyéb állatfajták – Bizáncban
A Bizánci Birodalomnak az élő Természet világáról, a benne élő emberről, mint természeti valóságról alkotott képének bemutatása.
A Bizánci Birodalomnak az élő Természet világáról, a benne élő emberről, mint természeti valóságról alkotott képének bemutatása.
Mark Nelissen biológusként tekint a világra, és bármerre néz, minden az evolúciót juttatja az eszébe, majd a laikus olvasó számára meglepő következtetésekre jut. Rendkívüli humorral, ugyanakkor tudományos alapossággal írja meg azokat a mindennapi történeteket, melyekben az evolúció elmélete ott leselkedik körülöttünk minden sarkon.
Nigel Barley, akinek nyugat-afrikai élményeit a nagy sikerű Egy zöldfülű antropológus kalandjaiban megismerhettük, 1985-ben az indonéz Szulavézi szigetére látogatott, hogy a modern civilizációtól még érintetlen népeket keressen fel. A toradzsa kultúrában bőven talált izgalmas vonásokat: fejvadászatot vagy éppen transzvesztita papokat, miközben számos barátra lelt.
A CsermelyBlog írásai 2009 végén jelentek meg először. A bejegyzések széleskörű figyelmet keltettek; a blog letöltéseinek a száma két év alatt megközelítette az egymilliót. Az Olvasó azonban most nemcsak két év válogatott blogbejegyzéseit tarthatja a kezében, hanem ennél jóval többet, újszerűbbet is. A tömörítettés aktualizált írásokban ezúttal ugyanis meghatározott, egymásra épülő sorrend szerint mélyedhet el az érdeklődő.
Az orvostudomány önnön diagnosztikáját állítja fel James Le Fanu. Vizsgálódását a penicillin felfedezésével kezdi, s jut el innen napjainkig. Ami a ’80-as évekig történt, az sikertörténet: a betegségek kezelésével megnőtt az átlagéletkor, a csecsemőhalál nem mindennapos élmény többé, és még az öregedés kellemetlenségei is elviselhetőbbekké váltak. E sikerek ellenére az orvostudomány tündöklő fejezete, úgy tűnik, lezárult. Beköszöntött a medicinához és intézményeihez fűződő fokozódó ambivalencia korszaka. A fejlődés belső ellentmondások sokaságát hívta életre: az orvosképzésben, a gyógyszerkutatásokban, a protokollokon keresztüli ügymenetekben, a drága eszközigényben, és mind a társadalom, mind az orvostársadalmon belüli szemléletben.
Charles Gross, a princetoni egyetem híres agykutatója öt esszéből álló könyvében gazdag illusztrációs anyag segítségével mutatja be az idegtudomány fejlődését az első egyiptomi forrásoktól a modern agykutatás káprázatos felfedezéseiig, melyekben maga is aktívan részt vett. A kötet így nemcsak első kézből származó dokumentum, de gondolatébresztő ismeretforrás is a régi korok tudásáról.
Ez a könyv nem útikönyv, nem is visszaemlékezés, ennél jóval több. A szerző, aki számtalanszor járt Japánban, történeteket mesél az országról és az ott élő emberekről. Mindeközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért nem érthetők meg a japánok európai észjárással.
Az idegsebészet az orvostudomány olyan területe, melyhez rengeteg türelemre, tapasztalatra, tudásra és nem utolsósorban bátorságra van szüksége orvosnak és betegnek egyaránt. Laikusként érdekes volt olvasni egy kórház belső működéséről, sebészek, aneszteziológusok és az egész ápoló személyzet heroikus küzdelmeiről betegeikért.
Humanoid robotok és kiborgok, testen belüli nanoszenzorok és nyomtatott szervek, mesterséges intelligenciával támogatott döntések… Az elmúlt évek robbanásszerű technológiai fejlődése nyomán olyan lehetőségek nyílnak meg az orvostudomány számára, melyekhez hasonlóról álmodni sem mertünk volna. De vajon felkészült-e a társadalom ezekre a radikális változásokra?
Oliver Sacks az előszóban orvosként és mesélőként utal önmagára, és valóban, nem csak a betegségek tüneteivel ismertet meg bennünket, hanem olyan emberek élettörténeteivel is, akik nap mint nap hihetetlen erőről és bátorságról tesznek tanúbizonyságot, ahogy megbirkóznak betegségükkel, és alkalmazkodnak a megváltozott neurológiai feltételekhez vagy sérülésekhez.