Cimke: rejtély

Alix E. Harrow: Tízezer ajtó

A Tízezer ajtó központi témája a kirekesztés, az előítéletesség és az ebből fakadó sorsszerűség: miként determinálódik valaki sorsának alakulása a származása, bőrszíne vagy éppen társadalmi megítélése által? A könyv hangsúlyozza, hogy a sztereotípiák akarattal, hittel és kitartással meghaladhatók.

Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota (A Köd trilógiája 2.)

Pedig máskülönben ez sem egy rossz regény. Zafón, ha nem is találta el úgy az arányokat, ha nem is mesél olyan varázslatosan, mint a nagyregényeiben, azért már itt megvillantotta tehetségét, és hibái mellett is lebilincselő könyvet írt.

Erin Morgenstern: Csillagtalan tenger

A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.

Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Daphne du Maurier legnépszerűbb regénye lenyűgöző mértékben áll ellen a porosodásnak. A több mint hetven éves A Manderley-ház asszonya nemcsak nyelvezetében hat frissnek; főhősével ma is bárki tud azonosulni, aki érezte már úgy, hogy összenyomja őt párja volt kedvesének emléke.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Megítélésem szerint a regény hangvétele alapvetően eltér attól, amit Christie-től megszokhattunk. Ebben az esetben sokkal több a belső monológ, ami a mondatok hosszúságában és a szóhasználatban is eltér az események olykor kissé szikár leírásától, ráadásul hiányzik a detektív figurája is. Arról nem is beszélve, hogy a „mindenki mindenre és mindenkire gyanakszik” megoldásnak köszönhetően a Tíz kicsi néger műfajilag sokkal közelebb áll a rém-, mint a detektívregényhez.