SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Edith Eva Eger egy Kassán élő 16 éves tehetséges, táncművésznek készülő ambiciózus kislány volt. 1944-ben azonban a nácik családjával együtt az Auschwitzba zakatoló vonatra tuszkolták fel többedmagával. A Döntés című könyvben választ találunk arra, hogyan zárta ki a külvilág borzalmait, és hogyan tudott szabadulása után megbocsájtani fogva tartóinak, szülei gyilkosainak.
A regény főszereplője egy, a második világháború után híressé vált magyar színésznő életéről szól, aki a két világháború között nagy szegénységbe született. Az írónő egy különleges, nem mindennapi történetet írt le, mely tele van féltékenykedéssel, nyomorral és vággyal. Az egész könyv egyetlen monológ, amely magával ragad minden olvasót.
Bámulatos, hogy micsoda akaraterő, hit, tudásvágy lakozott Helen Kellerben, aki siket és vakként elsőként kapott főiskolai diplomát. Nagyon bátorító volt olvasni az életrajzát, igazán becsülöm őt a kitartásáért és hogy – fogyatékossága ellenére is – mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy az élet szép!…
A Sátán látogatásán, a városban véghezvitt felforgató tevékenységén és a hitetlen, korrupt moszkvaiak kifigurázásán és megbüntetésén kívül a regény sok egyébről is szól: a Mester nevű író sorsáról s az ő Ponczius Pilátusról szóló, botrányosnak kikiáltott regényéről; a Mester és az önfeláldozó, a szerelme kedvéért még a boszorkányságot és a Sátán melletti háziasszonykodást is örömmel vállaló Margarita kapcsolatáról; és arról is, hogy mi a különbség a valódi és az államilag támogatott művészet között.
Csodás ez a könyv, és nem csak a valóságos története miatt, ami szerkezetileg is megnyerő, hanem a hangulata és a közvetítési módja miatt is. Az egész könyv olyan mint egy képráma, az eleje és a vége képezik a keretet, a keretben pedig benne van három nő élettörténete, akik a magány és a fájdalom csendjében sírják el bánatukat.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Carstairs nevű város, valahol Kanadában. Ez a város telis-tele volt emberekkel és az ő történetükkel. Alice Munro Nobel-díjas író pedig leült, hogy elmesélje mindezt nekünk.
Érdekes világ ez, ahol az állatkert csődje miatt haza lehet vinni egy pingvint, ahol megszokott, hogy olyan hideg van, hogy novemberben befagy a folyó, ahol meg sem lepődnek, ha reggel lövöldöznek az utcán, ahol aknával védik a hétvégi házakat a betörők ellen, és ahol az emberek mindig sietnek, mert bármikor a fejükre omolhat egy balkon. Félelmetes világ ez, ahol az új zár sem akadályozza meg a maffiát, hogy éjnek évadjának betörjön a lakásodba, ahol a mentősöknél nincs más, csak egy Nospa, ahol a kórházban nincs elég orvos és ápoló, és az első kérdés az, hogy van-e pénzed, mert akkor kaphatsz amerikai csodainjekciót, egyébként mást nem tudnak tenni érted.
Még nem olvastam arról, hogy hogyan is maradt ki Spanyolország a második világháborúból. A spanyol polgárháborúról már olvastam korábban, tetszett, hogy abban az időben a marokkói protektorátust mutatta be. Ez a rész nekem nem volt annyira színes, szagos, mint szerettem volna, de gondolkodás nélkül megérdemli az öt csillagot a második világháborús Madrid és főleg a lisszaboni kaland miatt, ami feszült és izgalmas volt.
Öt ember elbeszélésből áll össze egy hatodik, Veronika története. Egy kicsit tartottam tőle, mert a fülszövegben azt olvastam, hogy lassú, és azt hittem, túl szépirodalmi szöveg lesz nekem, de meglepően olvasmányos a nyelvezete, gyorsan belefeledkeztem a történetbe. Jól fel van építve, ahogy jönnek egymás után a szereplők, akiket az előzőek elbeszéléséből ismerünk meg. Háború utáni emberi sorsok.
Erre keresi (és adja meg) a választ Atwood, aki Penelopé szemszögéből meséli el a történetet, gyerekkorától egészen napjainkig, hiszen Hádész birodalmában máig ott bóklásznak a halottak, semmit sem feledve. Ettől a sajátos nézőponttól az egész időtlenné válik, egyrészt mert a napjainkat is ismerő Penelopé anakronizmustól sem riad vissza mondandójában, másrészt mert ez a verzió messze nem egyezik a hivatalos változattal.