Katherine Arden: A medve és a csalogány
Ritkán járok utána a szerzőknek – félek csalódástól – de itt megkerestem Kathrine Arden honlapját, mivel szórakoztatott a gondolat, hogy milyen egzotikusnak érzik az amerikai szerzők az orosz folklórt. A csajnak van némi kötődése keleti szomszédainkhoz, élt Moszkvában össz-vissz szűk 2 évet. Az a tény minden esetre vicces, hogy egy fagyos, havas orosz történetet írt meg Hawaiin. (Egyébként egy laza, félig hippi fiatal csaj, biztosan nem őt képzelném el a regény mögé.) Maga a történet visszanyúl az orosz népmesék és hiedelmek világába – és ha úgy tetszik, ellenpontozza is, hiszen mind Világszép Vaszilisza, mind a Béka királylány története nem szól másról, mint arról, hogy a női (varázserővel bíró) főszereplő a nehézségeket legyőzve jól férjhez megy a végén és boldogan él, amíg meg nem hal. A Medve és csalogány Vászjája viszont a lehető legkevésbé kívánja magának ezt a sorsot, ahogyan nem lelkesíti különösebben az a gondolat sem, hogy apácaként élje le az életét. Nem csak ez, hanem a megingathatatlan hit a régi szellemekben is kiemeli és eltávolítja Vászját a környezetétől. A faluja egy új pópát kap, aki szent feladatának tekinti a térítést, nem hagy teret a korábbi hiedelmeknek – ezzel tovább fokozza Vászja elszigetelődését. A régi és új hit ütközéséből egyértelműen a régi mellett foglal állást a szerző. Valójában éppen csak a történet elejét olvashatjuk, hiszen elég hosszasan leírja Vászja gyerekkorát (van mostoha is, meg minden) és éppen akkor marad félbe a történet, amikor kezdene igazán érdekessé válni. A regény hangulata jól hozza a szláv gyökereket, bár helyenként elég nyomasztó. Mindent összevetve, befizetek a második részre is majd.
Pécs : Alexandra, 2018
