Cimke: boszorkány

Katherine Arden: A ​medve és a csalogány

Ritkán járok utána a szerzőknek – félek csalódástól – de itt megkerestem Kathrine Arden honlapját, mivel szórakoztatott a gondolat, hogy milyen egzotikusnak érzik az amerikai szerzők az orosz folklórt. A csajnak van némi kötődése keleti szomszédainkhoz, élt Moszkvában össz-vissz szűk 2 évet. Az a tény minden esetre vicces, hogy egy fagyos, havas orosz történetet írt meg Hawaiin.

Neil Gaiman, Terry Pratchett: Elveszett Próféciák

A könyv cselekménye egészen a Teremtésig nyúlik vissza, ahol megismerjük főszereplőinket: Azirafaelt, az angyalt és Crowleyt, a démont. Majd nagyot ugorva az időben a 70-es 80-as évek Angliájában találjuk magunkat. 6000 évvel azután, hogy minden elkezdődött, úgy tűnik, közelít a világvége: az Antikrisztus megszületett, és ahogy betölti a 11 éves kort, birtokába kerül természetfeletti hatalmának, és előidézi az Apokalipszist. Az Alvilág szolgái gondoskodtak róla, hogy megfelelő helyre kerüljön, vagy legalábbis ők így hitték, viszont egy sátánista apácarend, egy kelletlen démon és egy angolabbnál is angolabb házaspár kissé összekuszálta a szálakat.

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

A Sátán látogatásán, a városban véghezvitt felforgató tevékenységén és a hitetlen, korrupt moszkvaiak kifigurázásán és megbüntetésén kívül a regény sok egyébről is szól: a Mester nevű író sorsáról s az ő Ponczius Pilátusról szóló, botrányosnak kikiáltott regényéről; a Mester és az önfeláldozó, a szerelme kedvéért még a boszorkányságot és a Sátán melletti háziasszonykodást is örömmel vállaló Margarita kapcsolatáról; és arról is, hogy mi a különbség a valódi és az államilag támogatott művészet között.

Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Shakespeare felvállalja a csodát. Atwood gyanúba keveredik, hogy cinkelt lapokkal játszik, és az irreálisat adja el csodának. Nem biztos, hogy baj, mindenesetre gyanús – az olvasó zavartan tötyörög a fegyintézet kapuját őrző két tréfás ajtónálló előtt, akik folyton hagyják magukat átverni: őket veri át a szerző, vagy engem, vagy magát? Mindenféle átverésre vevők vagyunk – jó volt olvasni.

Neil Gaiman: Csillagpor

Tündérmese happy enddel felnőtteknek. Ez az eset volt, amikor a filmet hamarabb láttam, mint a könyvet olvastam. A film kellemes, nézhető, és igen pontosan követi a könyv cselekményét, sokat nem vesz el és nem ad hozzá. Tehát ilyen szempontból sok meglepetést nem tartogatott, de Gaiman stílusa és humora igazán élvezetessé tette az olvasást.