Cimke: London

Peter May: Vesztegzár

Aki egy disztópiára, poszt-apokaliptikus sci-fire, esetleg orvostechnológiai szakzsargonban bővelkedő technothrillerre számít Peter May regényével kapcsolatban, az vélhetően csalódni fog. Aki viszont szereti a filmszerűen pörgős, számos hatást és alzsánert ötvöző, könnyen olvasható, nem szokványos keretek közt játszódó, aktuális témájú krimiket, az nagy valószínűséggel értékelni fogja a Vesztegzár legtöbb elemét.

Nick Hornby: Olyan, mint te

Vajon mi a közös a Brexitben és egy olyan párkapcsolatban, amiben a felek közt sok a különbség? Látszólag talán semmi, Nick Hornby új regényében azonban a kettő mégis párhuzamba kerül, méghozzá nem is akárhogy. Az Olyan, mint te egy huszonkét éves fekete srác és egy negyvenes fehér anyuka szerelméről mesél, de persze nem csak egyszerű lovesztori, hanem nagyon pontos társadalmi szatíra is, amely a maga árnyaltságában mutatja be a mai Anglia helyzetét. Amiről pedig a leginkább szól, hogy hányféleképpen csúszhat félre a kommunikáció, és mi köze ennek az emberek közti egyre növekvő szakadékhoz.

Max Porter: A bánat egy tollas állat

Engem mindenesetre most is magával ragadott a Varjú alakja, így Porter műve egyfelől egy méltó főhajtás a nagy előd előtt, másfelől azonban egy nagyon is egyedi, nagyon is személyes alkotás, ami egyszerre vicces, szórakoztató és szomorú. Bár jelentősége nem lehet akkora, mint a nagy elődé, de így is jó belépő lehet a Hughes-életműbe – de természetesen azért önállóan is megállja a helyét. Mindenesetre ajánlom.

Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock

Két szálon két szereplő életét követjük nyomon az 1700-as évek Londonjában, egy népszerű kurtizán és egy szerencsétlen kereskedő a két kulcsfigura, akiknek a sorsa (nem meglepő módon) összefonódik a címben beharangozott hableány miatt. Mr. Hancock szert tesz a mitikus lényre, némi noszogatásra belátja, hogy ez kiváló üzleti lehetőség – és találkozik Angelica Neallel az ünnepelt prostituálttal.

Beregi Tamás: Noctambulo – Egy alvajáró története

„Az Egyetleneim című kultkönyv írójának valóságot az álmokkal keverő, kultúrtörténeti és fantasztikus elemekkel átszőtt kalandregénye egyszerre juttatja eszembe Poe, Lovecraft sötét vízióit és Szerb Antal melankolikus utazóregényeit. Főhőse alvajáróként bolyong a modern tudomány, az iparosodás, a degeneráció poklában, miközben mániásan keresi a világból kivesző szépséget, mitikus teljességet. Különösen tetszett az örömlány által elbeszélt folytatásos mese, amely nélkül Jonathan sem ébredhetne rá küldetése valódi céljára.”

Verdi in Victorian London

Now a byword for beauty, Verdi’s operas were far from universally acclaimed when they reached London in the second half of the nineteenth century. Why did some critics react so harshly? Who were they, and what biases and prejudices animated them? When did their antagonistic attitude change? And why did opera managers continue to produce Verdi’s works? Massimo Zicari’s Verdi in Victorian London reconstructs the reception of Verdi’s operas in London from 1844, when a first critical account was published in the pages of The Athenaeum, to 1901, when Verdi’s death received extensive tribute in The Musical Times.