Cimke: holokauszt

F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye

A regény egy egymásra találás lassú folyamatának leírása kivételesen finom eszközökkel. A történet két főszereplője a negyvenes évei elején járó nőgyógyász, Körner Aladár és az épp, hogy tizenhat éves Klára. Mindketten holokauszttúlélők, elvesztették teljes családjukat. A férfi feleségét és két fiát, míg a lány szüleit és kishúgát.

Edith Eva Eger: A döntés

Edith Eva Eger egy Kassán élő 16 éves tehetséges, táncművésznek készülő ambiciózus kislány volt. 1944-ben azonban a nácik családjával együtt az Auschwitzba zakatoló vonatra tuszkolták fel többedmagával. A Döntés című könyvben választ találunk arra, hogyan zárta ki a külvilág borzalmait, és hogyan tudott szabadulása után megbocsájtani fogva tartóinak, szülei gyilkosainak.

Anne Frank naplója

Tinédzser koromban többször elolvastam ezt a kötetet. Meghatódva faltam az oldalakat, sokat keseregtem amiatt, hogy mindez nem is olyan rég megtörténhetett. Sokszor alig láttam a betűket, a szűnni nem akaró szivárgó könnyek áradatától. A sanyarú sorsú Anne naplója, valódi bepillantást adott a háborús események hadszínteréről éppúgy, mint a 13 éves mimózalelkű zsidó kislány hétköznapjairól.

Navigating the Kingdom of Night

In 2011, Amy T. Matthews published End of the Night Girl, a novel which engages creatively with questions of identity politics and the ethics of fictionalising the Holocaust. Navigating the Kingdom of Night is a critical exegesis in which the author contextualises End of the Night Girl in terms of the critical debate surrounding Holocaust fiction.