Anne Frank naplója

249
Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!

Tinédzser koromban többször elolvastam ezt a kötetet. Meghatódva faltam az oldalakat, sokat keseregtem amiatt, hogy mindez nem is olyan rég megtörténhetett. Sokszor alig láttam a betűket, a szűnni nem akaró szivárgó könnyek áradatától. A sanyarú sorsú Anne naplója, valódi bepillantást adott a háborús események hadszínteréről éppúgy, mint a 13 éves mimózalelkű zsidó kislány hétköznapjairól. Olyannyira megérintett őszinte vallomása a történelem alakulásáról, az emberi gyarlóság bemutatásáról, hogy magam is németgyűlölővé váltam. Hamar rájöttem azonban, hogy az akkori tettekért, nem vonható felelősségre egy egész nemzet. Anne kötetének legfőbb üzenete az, hogy ha bármilyen sérelem, igazságtalanság is ér az életben, mindig tudni kell méltósággal elviselni, és emelt fővel megbocsájtani az ellenünk ármánykodóknak. Ezzel megállj parancsolhatunk az erőszaknak, a mérhetetlen kapzsiságnak, az erkölcsi fertőnek. A megbocsátás erényével felvértezve többek leszünk, sőt különbek. Olyan sokan szenvednek ma is ártatlanul a nagyvilágban: főleg nők, kisgyermekek esnek áldozatul a háborúk okozta borzalmaknak. A béke még ma is „hiánycikk” a XXI.- ik század küszöbén.

Szeretném ezt a könyvet mindenki figyelmébe ajánlani, aki még figyelt fel rá, mert egy tizenéves kislány a könyörtelen háborúnak következtében vált gondtalan gyermekből, reményvesztett mártírrá. Nem adatott meg neki, hogy valóra váltsa leghőbb vágyát, azt hogy felnőve neves írónő legyen. Csupán a véletlennek köszönhető, hogy abban a lakásban ahol évekig bujkáltak, a család deportálása után megtalálták titkos naplóját. Ebből a kis feljegyzésekből álló kötetből aztán milliók ismerhették meg a Frank család megpróbáltatásait, a bezártság okozta félelmeket, a nap mint napi rettegések fájdalmát. De a sorok között, persze akinek kellő szociális érzéke van hozzá, felfedezni véli Anne-nak a mai kornak szánt üzenetét: ” Miért áldoznak nap mint nap milliókat a háború érdekében, s miért nem jut egyetlen cent sem egészségügyre, a művészet támogatására és a szegények megsegítésére? Miért kell éhen halni nagy tömegeknek, amikor a világ másik felén megromlik a felesleges ennivaló? Ó, miért olyan őrültek az emberek? Nem hiszem, hogy a háború, csak az uralkodók, a nagyfejűek bűne. Nem bizony. A kisember is hajlandó harcolni. Ha nem így volna, már régen fellázadtak volna ellene! Úgy látszik az emberben benne él a pusztítás és öldöklés ösztöne, a gyilkolás a tombolás vágya. Amíg az emberek, éspedig kivétel nélkül, alaposan meg nem változnak, egyre dühöngeni fog a háború, s megrongál mindent, amit valaha létrehoztak és gondoztak, s mindig újból kell felépíteni a világot…” Ahhoz, hogy a népirtás soha többé ne ismétlődhessen meg, ismernünk kell a történelem, ezen sokak által vitatott szégyenfoltját, ezekből az elkövetett hibákból okulva kell új perspektívát kialakítanunk. Minden nemzet más értékeket hordoz, egyik sem különb a másiknál.

Szívből kívánom, hogy minél többen olvassák el Anne Frank naplóját, mert aki figyelmesen olvas a sorok között, rátalálhat a valódi üzenetre. Béke, megbecsülés, szabadság, jóság ezekre vágyott egy zsidó kislány a legjobban, erre szomjúhozott egész életében. Ha Ön kész a változásra, olvassa el Anne gondolatait. Úgy érzem, Ő , a kevésre szabott 15 évében olyan életre szóló igazságokat fogalmazott meg, amelyek követendőek lehetnek számunkra is.

Budapest : Park, 2007

A további kiadásokat keresd katalógusunkban.

Ezek is érdekelhetnek...