Rózsahegyi Barnabás: Néma hadsereg
„A múlt felidézése mindig a máról szól. És a múlt helyes ismerete segít abban, hogy megértsük, mi miért történik a jelenben, és miért úgy, ahogy.”
Cimke: 20. század
Orhan Pamuk: A pestis éjszakái
Orhan Pamuk legújabb nagyregénye nem csak az utóbbi idők egyik legjobb történelmi témájú alkotása (amelyben hiba nélkül megvan a cselekményesség, a történelmi hitelesség és a gondolatiság), de egyben a Nobel-díjas szerző egyik legjobb műve is. Szóval, aki belefut, ne habozzon, mert egy igazi kincsre bukkanhat.
Jón Kalman Stefánsson: Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről
A Gondolatok… egyszerre idézi meg a végtelenül naiv és csodákkal mindig teli gyermeki világot (egyetlen későbbi mű sem képviseli ennyire a gyermeki nézőpontot), illetve azt, ahogy erre visszaemlékszik a már közel negyvenéves író, szembenézve az azóta eltelt majd’ három évtizednyi idő pusztításával és az őt, valamint e néhány hónapnyi történet szereplőit ért veszteségekkel.
David Foster Wallace: Végtelen tréfa
Úgy érzem, ez volt az eddigi egyik legmeghatározóbb olvasási élményem. Olvassa el más is, aki meri!
Mikołaj Łoziński: Stramer
Nem a háborúról és a halálról mesél, hanem az elpusztított életet akarja megjeleníteni a maga hétköznapi, prózai formájában.
Kerékgyártó István: Fecske Milán élete, jó sora és viszontagságai
Fecske Milán története annak a belső tartalomnak a legátélhetőbb megfogalmazása, ami elidegenedő társadalmunkból kikopni látszik. Egy élmény valódi megélése, bensővé tétele – ez lenne a tét. Fecske Milán kulturális és a történelmi tapasztalatai, és ezeknek elképesztően frappáns nyelvi megformálása egy olyan alternatív utat mutat meg, ami magát az életet teszi személyes és megismételhetetlen, egyedi és elmesélhető, tehát megélésre érdemes élménnyé.
Julie Otsuka: Amikor isten volt a császár
A Buddha a padláson szerzőjét az érdekelte, hogyan feszülnek egymásnak a különböző irányú hűségeink egy krízisben, mit tesz az emberrel a beláthatatlanná táguló idő, illetve az árulás stigmája, és milyen árat kell fizetni, ha a felejtést választjuk túlélési stratégiaként.
Amélie Nothomb: Első vér
A rövid, egyes szám első személyben íródott regény nyitójelenetében egy fiatal belga konzul néz szembe szó szerint a halállal: túsztárgyalóként próbálja megmenteni a hónapok óta fogságban tartott európaiak életét Kongóban, de ő is a kivégzőosztag elé kerül. A 28 éves diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja.
Leonardo Padura: A férfi, aki szerette a kutyákat
Van-e egyáltalán egy „megtért”, vétkeit megbánó, végsősoron mégis embertelen népvezérnek emberi arca, s ha van (mindenkinek, a gyilkosnak is van), érdemes-e arra, hogy megismerjük?
Nádasdy Ádám: Hordtam az irhámat
Bár történetei tűnhetnek szerteágazónak, valójában mégis arról mesélnek, milyen volt egy megváltozott, majd a változatlanságba (vagy változtathatatlanságba?) évtizedekre megdermedt, és megint később újból változni látszó országban felnőni.