David Foster Wallace: Végtelen tréfa

Hát legyőztelek te szörnyeteg! Két hónapomba telt, de végül csak a végére értem. Egyébként a szerző szerint is ennyi idő szükséges a könyv elolvasásához, úgyhogy hoztam az elvártakat.

1,4 kg-os a kötet, 1100 oldallal tömör, apró betűs, nehéz, bonyolult szöveggel, gyakran végtelennek tűnő többszörösen összetett mondatokkal, amik közül az egyik leghosszabb 28 sor és 2/3 oldalon keresztül tart. Kapunk 100 oldalnyi lábjegyzetet is amiknek néha saját lábjegyzetei is vannak, vagy egymásra mutogatnak, vagy komplett fejezeteket tesznek ki. Hogyan is lehetne pár sorban ezt összefoglalni? Sehogy. De én megkísérlem 3 betűvel: DÚS. Minden szempontból. Ennyi.

Wallace egy zseni volt, hogy ezt össze tudta rakni.A történet végtelenül szerteágazó és összetett, több helyszínnel, több idősíkon, rengeteg karakterrel, részletes leírásokkal és hogy miről is szól abba inkább bele se megyek. Sok olyan regény van amit nem elegendő egyszer elolvasni ha teljes mértékben meg akarjuk érteni a benne történteket. Nos ez garantáltan ilyen, hallottam róla, hogy aki befejezi annak első dolga hogy azonnal újrakezdi. Én is éreztem a kényszert mikor az utolsó mondat után az utolsó oldalt percekig bámulva agyaltam, hogy akkor most mi is történt pontosan, talán másodjára többmindent megértenék, jobban összeállna a sztori, észrevennék olyan részleteket amik fölött elsőre átsiklottam, vagy ha másodjára még mindig nem teljesen, akkor harmadjára vagy negyedjére már minden világos lenne. Vagy akár hányszor is olvasnám el mindig találnék benne valamit amit lehet máshogy értelmezni, van valami mögöttes jelentése, mert ilyenekkel tele van a regény. De az is lehet elég csak gondolkodni rajta, mert attól, hogy én végeztem a Végtelen tréfával, a Végtelen tréfa még nem végzett velem. Úgy érzem, ez volt az eddigi egyik legmeghatározóbb olvasási élményem. Olvassa el más is, aki meri!

Budapest : Jelenkor, 2018

A további kiadásokat keresd katalógusunkban.

(A könyvajánlót Alex küldte nekünk, köszönjük!)