5+1 könyv Szabó Magdától

Szabó Magda Kossuth-díjas író, műfordító, költő, a magyar irodalom kiemelkedő képviselője, az egyik legtöbbet fordított magyar szerző. Regényein generációk nőttek fel, mindannyian tudunk mondani legalább egy művét, amit olvastunk, szerettünk. Itt vannak a mi kedvenceink.

5 könyv Umberto Ecotól

Umberto Eco irodalomtudós volt, hatalmas műveltséggel és sok-sok kiadott könyvvel. Nehéz olvasmány, mert sok utalás és filozofikus gondolat van a műveiben, hatalmas tudását nem mindig tudja könnyen érthetően átadni, de érdemes kitartani, vagy újra és újra nekikezdeni. Olvassunk Eco-t, mert érdemes!

Robert McCammon: Egy fiú élete

McCammon azonban a szokásosnál egy fokkal árnyaltabban, urambocsá, okosabban, érzékenyebben nosztalgiázik. Nem csak a 12 éves Cory felnőtté válásának édeskeserű, mágikus realista történetét meséli el, hanem az ötvenes években egyfajta idealisztikus státuszba emelkedett, coca-colás, kisvárosos, „drágám, megjöttem”-es, vagyis az úgynevezett klasszikus Amerika bűnbe esésének, hanyatlásának (vagy talán csak szintén: felnőtté válásának) regéjét is.

Christoph Ransmayr: Cox vagy az idő múlása

Az idő allegóriája a történet, mely az emberi mulandóságot és ezáltal egy olyan metafizikai szorongást helyez előtérbe, mely elől a regényvilágban senki sem menekülhet. Hogyan egyeztethető ez össze egy magát a leghatalmasabbnak és halhatatlannak tartó császárral, aki megtiltja az időnek, hogy múljon? Egy olyan császárral, aki az évszakok körforgásán is uralkodni kíván, és aki a szirmukat vesztett, csipkebogyóvá alakult rózsák megjelenésekor sem hirdeti ki az őszt? És mit mond e nagyhatalmú uralkodóról, az Idő Uráról egy olyan óra, mely mint igazi perpetum mobile túléli császárát? És egyáltalán milyen veszélyeket rejt egy ilyen óra megtervezése a halandó Cox számára, aki találmányával rámutat, hogy végtére a császár is csak egy ember?

Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia

És kezdetét veszi a filozófus és a pszichiáter intellektuális párharca egy csoportterápia keretein belül – amit leginkább úgy lehetne leírni, hogy ilyen lenne, ha a filozófiáért rajongó, szépíróként is sikeres, amúgy gyakorló pszichiáter Irvin D. Yalom beültetné saját terápiás csoportjába Arthur Schopenhauert. Végülis hajszál híján ez történik: Julius beülteti utolsó terápiás csoportjába a Schopenhauer modern kori reinkarnációjának szerepében tetszelgő Philipet. Nem titkolt szándéka, hogy a csoport dinamikája rést üssön Philip embergyűlölő páncélján – ezzel együtt elültesse benne a terapeutaként nélkülözhetetlen empátia magját. Arra persze egyikük sem számít, mit hoz felszínre kettejükből és a csoport többi tagjából mind Philip megjelenése, mind Julius betegségével kapcsolatos bejelentése.

Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Shakespeare felvállalja a csodát. Atwood gyanúba keveredik, hogy cinkelt lapokkal játszik, és az irreálisat adja el csodának. Nem biztos, hogy baj, mindenesetre gyanús – az olvasó zavartan tötyörög a fegyintézet kapuját őrző két tréfás ajtónálló előtt, akik folyton hagyják magukat átverni: őket veri át a szerző, vagy engem, vagy magát? Mindenféle átverésre vevők vagyunk – jó volt olvasni.