Mieko Kawakami: Az éj szerelmesei
Intimitás és fájdalom násza bontakozik ki Mieko Kawakami második regényében, amely nemcsak összetett karakterrajzai révén pályázhat figyelemre, legfőbb erénye plasztikus fogalmazásmódjában rejtezik.
Intimitás és fájdalom násza bontakozik ki Mieko Kawakami második regényében, amely nemcsak összetett karakterrajzai révén pályázhat figyelemre, legfőbb erénye plasztikus fogalmazásmódjában rejtezik.
A Tizenhét hattyúk nem puszta zsonglőrmutatvány, öncéljába hulló játék vagy nyelvi brillír, hanem – és ezt termékeny nézőpontként ajánlom a tisztelt újraolvasónak – értelmezhető Esterházy Péter barokkba rejtőző, rétegelt önportréjaként is, melynek élvezeti értéke máig magas.
Szóval a Nixon nem tud lépcsőzni nagyjából ilyen, olyan emberekről szól, akik lehetnének azok, akik szembejönnek a Kálvin téri aluljáróban, az Astorián, vagy akik kinéznek egy ablakon a belváros bármelyik bérházában. És róluk nagyon jól szól: a szerző novellánként váltogat a szereplők és a stílusok között is, amelyek a maguk módján mind nagyon szépen és érzékletesen mutatnak be egy élethelyzetet, egy világlátást, vagy egyszerűen éppen azt, ahogy valaki érzi vagy érezhetné a valóságot a 2020-as években Budapesten.
Egan kiegészíti és a generációs határokat áthágva folytatja Az elszúrt idő nyomában című korábbi regényét, tovább bonyolítva annak eleve szövevényes történetvilágát, és kidolgozva szereplőinek már amúgy is összetett kapcsolatrendszerét. Mondhatni, afféle könnyfakasztó, folytatásos tablóregényt tart a kezében a kíváncsi olvasó, méghozzá disztópikus keretbe foglalva.
Kiss Attila kötete összességében izgalmas összefoglalója a reneszánsz bosszúdrámák kurrens nemzetközi és hazai kutatási eredményeinek, a szövegek alapos és figyelemreméltó elemzését adja. Legfőbb eredménye azonban talán az, ahogy képes termékeny párbeszédet teremteni a reneszánszkutatás, valamint a tárgyalt darabok hazai recepciója, színpadtörténete és a kortárs színháztudomány között.
Szerteágazó, mégis egyben tartott; a jelenre élesen rávilágító; lényegi negatív kritikával nem illethető opusz. Csakhogy… Figyelmeztetés! Veszélyes regény! Csökkenheti az esélyed, hogy cégvezető leszel – minthogy talán nem akarsz majd az lenni!
Egy titokzatos költő a semmiből bukkan fel az egyetemi szemináriumon. Kiváló verseket ír, mindenkit elbűvöl tudásával és udvariasságával. Senki nem tudja, honnan érkezett, és miért pont a diktatúra kitörése előtti napokban jelent meg. Másnap sorra tűnnek el az egyetemi társai. A kortárs latin-amerikai irodalom itthon is népszerű alkotója, Roberto Bolaño Távoli csillag című regénye krimit ígér, de annál sokkal többet ad: egy diktatúra alatt sínylődő értelmiség és egy költőnemzedék felnövéstörténetét és eltűnését.
A szerző írásművészetében nem először találkozunk önéletrajzi ihletésű szöveggel, már a Luther kutyái című regényében is saját életének történéseit állította a középpontba, amikor súlyos betegségét és az abból való gyógyulását dolgozta fel. Új kötetében az időhorizontot tágra nyitja, és benne a 20. század elejétől, a felmenői emlékeitől napjainkig idézi fel családja múltját és személyes történetét.
Frida, a kanári és Gubanc, a veréb budapesti kalandjuk után Szegeden kötnek ki. Abban bíznak, hogy itt majd nyugalomban élhetnek a fővárosi kalamajka után – de, ahogy az már ilyen esetekben lenni szokott, a baj itt is megtalálja őket. A könyv lapjain egyebek mellett a hollywoodi autósüldözéseket megszégyenítő szárnyas üldözéseknek lehetünk tanúi Szeged felett…
Ez a regény bárki számára jelenthet terápiát. Mindenkinek ajánlom, aki éppen bajban van, de nem feltétlenül száraz vagy szakszöveget tartalmazó lelki olvasmányt szeretne választani magának.