SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.
Változatos témájú, komoly hangvételű és humoros cikkek halmaza ez a válogatás. Sok évvel ezelőtti publicisztikák, ám úgy vannak megírva, hogy abból a mai újságírók is sokat tanulhatnak, és az olvasók érdeklődésére is számot tarthatnak. Egészen kivételesen kelti fel a figyelmet a teljesen hétköznapi, jelentéktelen dolgok, események iránt ugyanúgy, mint a nagy horderejű, nagy jelentőséggel bíró tények iránt.
Kicsit olyan érzés ezt a könyvet olvasni, mintha fogtam volna a bölcsész, társadalomtudós és mérnök haverjaimat, és egy kocsmában filozofálva arról kezdtünk volna el beszélgetni, hogy milyen lehet a jövő. A tudományos szövegeket rendkívül közérthetően fogalmazza meg a könyv, mégsem ereszkedik le a legkevésbé sem a kevésbé tájékozott olvasó szintjére. Rendkívül sok a magyarázat a könyvben, ami nem hogy rontana az élményen, hanem teljesen egyértelművé teszi, hogy a szórakoztatáson túl edukációs célja is van a könyvnek.
A könyv jó eséllyel még azoknak is rejt újdonságot, akik járatosak az erdőkben és azok tudományában, ám elsősorban az alkalmi kirándulóknak íródott. És Wohllebentől nemcsak azt tudjuk meg, hogy miért nem jó ötlet a talajhoz közeli bogyós gyümölcsökből eszegetni, ellenben mi az, amit megehetünk, ha véletlenül ott ragadnánk az erdőben; mit tehetünk a kullancs-, szúnyog- és egyéb csípések ellen, netán, hogy mennyi esélye van annak, hogy őzet vagy vaddisznót lássunk.
Vajon mi a közös a Brexitben és egy olyan párkapcsolatban, amiben a felek közt sok a különbség? Látszólag talán semmi, Nick Hornby új regényében azonban a kettő mégis párhuzamba kerül, méghozzá nem is akárhogy. Az Olyan, mint te egy huszonkét éves fekete srác és egy negyvenes fehér anyuka szerelméről mesél, de persze nem csak egyszerű lovesztori, hanem nagyon pontos társadalmi szatíra is, amely a maga árnyaltságában mutatja be a mai Anglia helyzetét. Amiről pedig a leginkább szól, hogy hányféleképpen csúszhat félre a kommunikáció, és mi köze ennek az emberek közti egyre növekvő szakadékhoz.
Azonban a fő feladatát ellátja a kötet. Segít megismerni és megkedvelni Spielberget, így mindenkinek ajánlott, aki kicsit is érdeklődik az igazi mozi iránt, amelyben nemcsak látványos akciójelenetek bombáznak minket, de van bennük szív és lélek is. Mivel Spielberg maga is örök kamaszként, gyermeki lelkesedéssel készítette és készíti továbbra is a filmjeit, nézőinek megadja a lehetőséget, hogy alkotásait újra és újra megnézve visszarévedjenek az idilli gyerekkorba, amikor még hihető volt, hogy egyszer belőlünk is lehet Indiana Jones, vagy E. T. hozzánk is ellátogathat.
Bár ez a könyv a szépirodalmi művek közt a romantikusok közé tartozik, és valóban sok romantikus epizódot tartalmaz, természetesen helyet kap benne a szerelem is, de a regényben számtalan komoly problémát feszegető részletet is találhatunk, ha jól figyelünk. Olyan témákat érint, mint az öngyilkossági kísérlet, az elnyomó házasság (hiszen Marianne a házasságában nem egyenrangú félként jelenik meg, hanem a férje teljes mértékben uralkodik rajta), a társas magány, a halál, az idősödés, a válság és az újrakezdés.
A cégvezető 370 oldalon kapja a magáét ettől az elbeszélőtől, aki óriási lendülettel, kitartóan és sokszor könyörtelenül mutatja be a cégvezető életét, korábbi döntéseit (sőt felmutat lehetséges döntéseket is). Olvasás közben úgy éreztem magam, mintha valaki fölém hajolna és folyamatosan, megállás nélkül, hol megértőbben, hol ingerültebben vagy dühösen szembesítene engem, mint saját életem cégvezetőjét, a cégem működésével.
Éric Vuillard könyve az ellentmondásokra épül. Bár alig százoldalas ez az aprócska, könnyű kis kötet, mégis brutálisan súlyos témákat tárgyal. Bár látszólag fesztelen és szórakoztató, valójában megható és ledermesztő. A 21. Század Kiadó gondozásában megjelent Napirend az Anschluss egy kevésbé ismert, igaz változatát meséli el, és azt, hogyan ragadta a félőrült Hitler magához a hatalmat, míg Európa legnagyobb politikusai buta mosoly mögé rejtették fájdalmas tétlenségüket.
Hogyan tudunk megszabadulni a személyiséget szorongató, szabadságot korlátozó helyzetekből és szerepekből, a törések emlékétől, a minket ért traumák következményeitől; mit jelent a szabadulás, van-e esély rá: ezekre a kérdésekre keresi a választ Szabó T. Anna új novelláskötetében, melynek szereplői, tinédzserek és felnőttek, férfiak és nők leginkább a ránk hagyományozott, felvett vagy minket ért rosszból keresik a kiutat, vagyis az önmagukhoz vezető utat kutatják.