Széchenyi, a romantikus szerelmes

Ezen kis írás apropója kettős, mint ahogy a megírásához alkalmat adó könyvé is: 230 éve született Széchenyi István és nem hangsúlyozottan az évfordulóra, de mégis csak most a boltokban egy érdekes, látszólag pusztán szerelmes romantikus regény: Bakóczy Sára: Crescence Széchenyi menyasszonya c. könyve…

Gróf Széchenyi István tehát 1791. szeptember 21-én született Bécsben. Apja a nemzeti könyvtáralapító gróf, Széchényi Ferenc volt (ezért is Országos Széchényi Könyvtár a neve, két ékezettel), édesanyja pedig Festetich Júlianna grófnő.

Széchenyi István

A téma, majd ötven éves szívszerelmem: Széchenyi ill. híres szerelme. Most a közvetlen szegedi egyetemi aktualitása az, hogy éppen az elmúlt hetekben volt nálunk egy kiállításmegnyitó, aminek – mármint a kiállításnak -, témája a 230 éve született legnagyobb magyar életműve egy igen speciális aspektusból: hogy ti. 11-18 év közti művészeti és nem művészeti iskolások ábrázolásban hogy ragadják ezt meg. Ennek kapcsán, hogy készültem egy kis megnyitó beszédre, vettem észre, hogy a mindig újra és újra felbukkanó téma, a nagy reformkori emberünk nagy szerelme megint regényt termett, s ráadásul a maga műfajában (romantikus történelmi regény),nem is rosszul megírtat. Rögtön el is olvastam persze…

Van a magyar kultúrának sok híres/hírhedt szerelmi párosa: van egymás húsába beletépő (Ady), van elégikus és édes enyelgő (Berzsenyi), van elérhetetlen reményű (Csokonai) és lángsugarú nyárban rossz előérzet (Petőfi) és van a későn jött, de nem megkésve érkezett boldogság, a hatalmas hajtóerőt adó nagy reformkori szerelem: Széchenyi István 12 éves kitartó vágyakozása a férjezett Crescence Seiler, alias gróf Zichy Károlyné után… (érdekességképpen mondom, bár ma mindenki franciásan ejti a nevét, a német wiki is ezt tanácsolja, de a korabeli német kiejtése „krescsensz” lehetett inkább…)

Ifjan, ahogy talán futólag a bécsi kongresszuson is megpillanthatta a gróf

Surányi Miklós, már csodaszép harmincas-évekbeli nagyregényében (Egyedül vagyunk) megírta Széchenyi ifjú és férfikorát, s abban szerelmi életének, a politikával, hazafiúi tevékenységével egészen összefonódott különleges történetét. Nem volt azért nyersanyag híján, hisz a napló, amit Tastner titkár meghagyott belőle, rendelkezésre állt és persze számtalan levelezés is, köztük Széchenyi és Crescence levélváltása is…
Mindezt, a szerelem és közélet ilyen kerek és egész összefonódását, sőt ok-okozati viszonyt tehát nem is olyan nehéz argumentálni, a híres napló és levéltömeg is adnak elég támpontot a maguk több ezer oldalas mennyiségükkel.

Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!

Az, hogy a reménytelennek tűnő kapcsolat, hogyan nemesíti meg a kicsit egzaltált “Stefferl” személyiségét, majd hogyan lesz az imponálás szándéka egyfajta cselekvési motiváció a politikai pályán, magukat a szereplőket is izgatta. A férjes asszony így írt neki, miközben ától-cettig kommentálta a Hitel német kéziratát 1831-ben, bizonyítva, hogy nem csak teázni jár oda az ifjú gróf, hanem intellektuális barátkozásra is.

„Szeretnék Ön mellé állni és szeretett hazánkat szolgálhatni – ilyen szövetséget akarok kötni Önnel egy életre. Ha ez valóra válik, bizonyára ez lesz számunkra a legszebb és legnagyszerűbb jutalom! Igaz?”

Széchenyi így ír neki akkor, mintegy válaszul:

„Életem legfőbb törekvése, hogy megnyerjem a szívét. Aki azonban ily sokat merészel, az nem lehet közönséges ember, nem lehet hitvány; annak meg kell honosítania a hazaszeretetet a nagyok márványpalotájában […]”.

Aztán később megint egy levél a szeretett asszonynak:

 „Korábban, amikor még nem ismertem Önt, feltettem magamnak a kérdést: megpróbáljam-e kiragadni a magyarokat a tespedésből – és nem mertem ily nagy fába vágni a fejszém, mert nagyon is jól sejtettem, milyen szörnyű lehet egy öreg, gondoktól megtört embernek, ha senki nem érti meg.”

Minderről, hogy nehogy félreérthető legyen, már a beteljesült boldogság állapotából visszatekintve a naplókban, tehát évekkel később, már szentenciaszerűen letisztulva, kissé talán szarkasztikus-lakonikusan is, így emlékezik meg maga Széchenyi:

„Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban. Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.”

Persze, van ebben romantikus póz, sőt jelesül önirónia is, de az kétségtelen, amire a terézvárosi kis templomban az özvegy felesége lesz (1836), akkor már igen  ismert ember, s azokat az ügyeket, amiket elvégez, szervez, sürget, tervez és előállít, azt rendre Seilern Crescance látja legelőször, az ő lábai elé hurcolja… ámbár ez a 11-12 éve nem célirányos, hullámzó ez is… hisz ez a szerelem alapjaiban reménytelen, s az erényes nő féken is tartja, meg kívánja is, ha nem is őt magát, de a társaságát, az intellektuális közelségét. S aztán taszít rajta megint, hogy távol legyen újra, s aztán vonzódnak-közelednek megint… kísérteties s gonosz játék, nem egymással, hanem a szörnyű helyzettel: egy erényes, 7 gyermekes asszony, mit tehetne, egy magyar arisztokrata keresztény és jól nevelt felesége??? Széchenyi 33 évesből lassan 43 lesz, és még mindig nőtlen, s várakozik…
S aztán az öreg Zichy gróf, a Széchenyi által is kedvelt ember, hirtelen 1834-ben meghal… minden megváltozik, de akkor még jönnek a gyászévek... várakozás, de már boldog várakozás, egészen 1836-ig.


Bár a korban már nem számítottak fiatalnak, az asszony 37, a férfi 45… mégis káprázatos párnak gondolták őket, a korabeli divatlapban is.

A most megjelent tisztességesen tájékozott és ügyesen megírt könyvhöz még két egyszerű olvasó, nem túl rafinált, de őszinte kritikáját ajánlom: ezt és ezt.


Bakóczy Sára: CrescenceSzéchenyi menyasszonya

A regény maga tehát jól megírt, konzervatív (azaz hagyományos) könyv, aminek sokszor minden sora forrás-adatolva van, néha akár jegyzetelve is. Nem, nem magas irodalom, semmi modernkedés…, de aki kíváncsi és átélhetően akarja látni a fentieket, a bécsi kongresszus forgatagától a reformkor heroikus alakjaiig, s egy szenvedő, de kitartó és nagy szerelem történetét, annak jó olvasmánya lesz.

Kokas Károly
Informatikai főigazgató-helyettes

Ezek is érdekelhetnek...