Molly Bloom: Elit játszma
A Molly Bloom élettörténetéhez hasonló sztorikra szokták az újságírók azt mondani, hogy „a téma az utcán hever”.
A Molly Bloom élettörténetéhez hasonló sztorikra szokták az újságírók azt mondani, hogy „a téma az utcán hever”.
Flynn elunta a sorozatgyártott női karaktereket. Helyettük újabbakat, izgalmasabbakat teremtett. Zavarba ejtő, egyszerre taszító és vonzó nőket. Első főhőse, Camille Preaker szép, de nem kedves. Okos, de sok hülyeségbe megy bele feldolgozatlan gyerekkori traumákból adódó megfelelési vágytól hajtva. Olyan nő, aki jobbnak látja, ha véletlenül sem köti mások orrára elkövetett hibáit, és akinek igazi valója apránként bontakozik ki az oldalakon. Távolról a tetovált lány rokona.
Számos történet, újságcikk és dokumentumfilm mellett Mel Gibson rendezésében egy egészestés mozi is megörökíti az első olyan amerikai katona történetét, aki a fegyverviselést lelkiismereti okokból megtagadóként kiérdemelte a legmagasabb katonai kitüntetést, a Becsület Érdemérmet. Desmond Doss története azonban jóval több annál, mint amennyit a róla készült A fegyvertelen katona megmutat.
De mindenki másnak is tudom ajánlani, hiszen ez egy csodálatos (és igen szerencsés) történet a bátorságról, önfeláldozásról, és arról, hogy még a legmostohább körülmények közt is lehet és kell embernek maradni.
„A Napok romjai és a Ne engedj el szerzőjének, Kazuo Ishigurónak az új regénye a felszínen egy sárkányos-kardozós mese, de valójában a kollektív emlékezet és felejtés – adott esetben véres következményekkel járó – témáját vizsgálja.”
„És mindegyik nőkről szólt: ám valami elképesztő eltávolítással. Olyannal, ami képes rá, hogy higgadtan, szinte riporteri vagy tudósi precizitással szólaltasson meg olyan hangokat, amelyeket fáj elolvasni. S nem kellemesen, zsongítóan fáj, vagy meg- és felszabadító zokogásba kerget, hanem taszít, kínoz, felkavarja a gyomrot, összeszorítja a torkot. Átélhető, mégis nagyon távoli. Tökéletesen mindennapi és tragikus.”
Véres és kegyetlen, de dühítően elgondolkodtató thriller az állatok világában.
Sofi Oksanen ismét olyan regényt írt, amiben több generációnyi nő vonul fel, és semmi sem az, aminek látszik. Akár a borítón, a keblen ölelgetett kígyók is csak megfelelő fényben ismerszenek meg
Az isztambuli múzeumot jórészt a már letűnt, 70-es évekbeli város valós tárgyaival népesíti be, melyek az olvasók számára a regény fikciójának fiktív tárgyaiként egy szerelmi történet kulisszáivá is lesznek egyszerre.
„Azt hiszem, Bill Bryson a világ legviccesebb embere, az európai utazásairól szóló könyvét pedig minden épeszű ember csak röhögve képes olvasni. És még néhány idióta is.”