Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota (A Köd trilógiája 2.)

„Ezek közé tartozik A Köd trilógiája, mely egyrészt nem igazi trilógia, másrészt nem igazán ifjúsági, legalábbis nem abban a YA, fiatal-felnőtt értelemben véve a kategóriát, ahogy egy ideje divatba jött. Egymástól különálló regények ezek, melyekben fiatalok a főszereplők, és mindben van valami legyőzhetetlennek tűnő gonosz.”

„Zafón tehát már az Elveszett Könyvek Temetője előtt is vonzódott a (jelen esetben túlbonyolítottnak ható) rém szövevényes cselekményhez, az érző-gondolkodó lelkű szereplőkhöz, akik elszenvedik az elképzelhetetlen szörnyűségekre is képes, ésszel felfoghatatlanul gonosz ellenség ármányait. Amivel itt bajom volt, az az, hogy az író két kézzel, szinte pillanatnyi szünetet sem tartva adagolja a gonoszságot, amit ugyan nem ír le olyan mélységeiben, hogy ne olvashassa mondjuk egy 15 éves fiatal, ám szerintem aránytalanul súlyos lelkileg mindaz, amit lead. Lehet, hogy nincs ezzel semmi baj, lehet, hogy így őszinte a könyv, és lehet, hogy épp a saját, megtépázott lelkiállapotom miatt esett rosszul a szenvedésről olvasni, de attól még rosszul esett. Pedig máskülönben ez sem egy rossz regény. Zafón, ha nem is találta el úgy az arányokat, ha nem is mesél olyan varázslatosan, mint a nagyregényeiben, azért már itt megvillantotta tehetségét, és hibái mellett is lebilincselő könyvet írt.”

Uzseka Norbert teljes kritikája itt olvasható.

Könyvajánlónk a trilógia első kötetéről itt olvasható.

Budapest : Európa, 2020