Száz éves a szegedi egyetemi könyvtár – A szegedi könyvkultúra múltjából: konferencia összefoglaló

2021 a Szegedi Tudományegyetem centenáriumának éve, és így az SZTE Klebelsberg Könyvtár alapításának 100. évfordulója is. A jeles alkalom előtt tisztelegve került megrendezésre december 9-én a „Száz éves a szegedi egyetemi könyvtár – A szegedi könyvkultúra múltjából” című konferencia. 

Az előadások középpontjába a könyvtár múltja került. Végigjárhattuk azt az utat, ami elvezetett a jelenlegi intézményi felépítéshez Vajda Tamás, Mader Béla és Keveházi Katalin prezentációival. Ugyanakkor a konferencia megemlékezett a szegedi könyvkultúra jeles pillanatairól is Monok István, Varga András és Hevesi Andrea összefoglalóiban. 

Az eseményen a megemlékezések mellett jelentős bejelentések is történtek. A Szegedi Tudományegyetem két munkatársának, Lengyelné Katona Tímeának, a Gazdasági Főigazgatóság irodavezetőjének és Pászkáné Újszászi Ilonának, a Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság sajtóreferensének az SZTE Klebelsberg Könyvtár köszönete és hálája jeléül az Örökös Könyvtári Tag címet adományozta. A díj azoknak az egyetemi polgároknak, külső támogatóknak adható, akik különféle módokon, de kiemelkedő mértékben támogatták az intézmény munkáját. A kitüntetettek egész további életükben újabb beiratkozás nélkül, kiemelt olvasóként vehetik igénybe a könyvtári szolgáltatásokat.

100 éves fennállása mellett ezen a napon ünnepelte a József Attila és Információs Központ és benne könyvtárunk az új épület átadásának 17. évfordulóját. A jeles alkalom tökéletes lehetőséget biztosított blogunk elindítására is. A kezdeményezés célja azon tartalmak számára helyet adni, amelyek jellegükből fakadóan maradandó értéket képviselnek a kommunikációs csatornák folytonosan változó világában. Az elképzelések szerint ez a kiemelt környezet megadja számukra a jól megérdemelt figyelmet. Három jelentős területre osztottuk az írásokat: kiemelt rovatot kaptak a Könyvajánlók, ahol már most közel 1000 különféle tematikájú könyv között lehet keresgélni. Ajánljuk közülük a Széchényi-emlékév kapcsán különösen aktuális „Széchenyi, a romantikus szerelmes” című olvasmánynaplót.

A Magazin rovatba kerülnek azok az összefoglalók, melyeket könyvtárosaink készítettek egy-egy érdekesebb kutatásuk, munkájuk során. A már felkerült bejegyzések közt olvasható például egy kalandos történet egy a könyvtárban őrzött, eredeti József Attila-levélről. Az Aktuális rovat pedig fontosabb híreinknek biztosít területet.  

Blog mellett új, kétnyelvű könyvtárismertető kiadványt is készítettek munkatársaink. Szó esik benne az épület sajátosságairól, a könyvtár különféle szolgáltatásairól, a látogatottság általános statisztikai adatairól.

 Nemrégiben ugyancsak a centenárium évében készült el az SZTE Klebelsberg Könyvtár kincseit, azaz legértékesebb és legkülönlegesebb dokumentumainkat bemutató kötet is. Ezt a hiánypótló művet az érdeklődők akár online is fellapozhatják a könyvtár repozitóriumában.

Úgy véljük, hogy mindezen törekvések méltó emléket állítottak e jeles fordulónak. Minden jel arra utal, hogy ennyi idő után is sikerült megőriznünk azt a töretlen lelkesedést, ami 100 évvel ezelőtt megalapította a szegedi egyetemi könyvtárat. Reméljük, a következő 100 év is ennyi meglepetést, újítást és örömöt okoz majd számunkra és látogatóink számára.

  

Ezek is érdekelhetnek...