Tracy Chevalier: A hölgy és az egyszarvú

Az írónő legtöbb nálunk megjelent regényét a képzőművészet ihlette; többek között ő írta a nagy sikerű „Lány gyöngy fülbevalóval” film alapjául szolgáló könyvet is. Jelen ajánlónkban „A hölgy és az egyszarvú” című regényét mutatjuk be, amely a tizenötödik századi Franciaországban játszódik.

Két család és egy festő élete fonódik össze a könyv lapjain. Egy feltörekvő nemesi család (Le Viste), amely divatos faliszőnyegeket szeretne. Egy udvari miniatúrafestő (Nicolas des Innocents), aki még sosem tervezett szőnyegeket – de egy ilyen megrendelést ambiciózus művész nem utasíthat vissza. És egy flamand takácscsalád (de la Chapelle), akiknek a jövőjét megalapozná a remélt siker. A faliszőnyegek az egyszarvú és az őt megszelídítő hölgy legendáját mesélik el, ezernyi virággal borított (millefleurs) háttérrel. A varázslatos  szépségű műalkotások azonban rengeteg munkával és bonyodalommal járnak, próbára teszik a szereplők közti kapcsolatokat, és mire kimerítő hónapok után végre elkészülnek, már abban sem lehetünk biztosak: megérte-e.

Az E/1-ben írt fejezeteknek köszönhetően kiváló betekintést kapunk a szereplők gondolataiba és motivációiba – ugyanis az egyes részeket mindig más-más karakter beszéli el. Az ihlető faliszőnyegek valóban léteznek, és éppolyan álomszerű, kicsit melankolikus, vágyakozó hangulat lengi be őket, mint magát a könyvet. Ebbe a légkörbe kiválóan belesimul az a kissé felemás, mégis gyengéd szerelmi háromszög, ami a festő, a takácslány (Aliénor) és egy másik művész között szövődik. Negyedikként akár Claude-ot, a nemeslányt is említhetném: a közte és a festő között lobbant szikrát eleinte ugyan inkább kihívásnak véltem, de később a távolság a lány esetében elmélyítette az érzelmeket.

A legtöbb főszereplő – tökéletlenségeik ellenére –szerethető, vagy legalábbis nem nehéz őket megérteni. Számomra Nicolas és Aliénor volt a legkedvesebb. A festő csapodársága és nagyképűsége ellenére is emberséges (valamelyes jellemfejlődésen is keresztülmegy a történet végére), és a tehetsége vitathatatlan. A vakon született takácslány pedig saját korlátain túllépve megtanulta, hogyan lehet szülei segítségére: gondozza a kertet, segít a háztartásban és tapintás útján észreveszi a szőttesek apró hibáit. És még arra is talál magában bátorságot, hogy megismerje a szerelmet, mielőtt házasságba kényszerítenék.

A remek karakterrajzok és a meseszövés mellett a történet nagy erénye, hogy megismerhetjük belőle a faliszőnyegek készítésével járó munkafolyamatokat – a kartonok megrajzolásától kezdve egészen a kész mű szövőszékről történő levágásáig. Utólag logikus, de sose gondoltam volna például arra, hogy a szövést segítő kartonokra a megálmodott minta fordítottját kell felvinni. Minderről szemléletesen, színesen olvashatunk, így az olvasó a szórakozás mellett szinte észrevétlenül szerezhet érdekes művészeti ismereteket.

Eredetileg nyolc faliszőnyeg volt, de mára csupán hat maradt fenn. A csak szűzlányok által megérinthető egyszarvú szimbolikája eleve rejtélyes, de a szőnyegek jelképrendszere még bonyolultabb. A művészettörténészek szerint ugyanis az öt érzéket jelenítik meg – és a titokzatos hatodikat, a Vágyat. Ugyanis a kérdéses alkotáson a sátor felirata: „Mon seul désir” – „Az egyetlen vágyam”. Ez az értelmezés köszön vissza a regényben is. Valóban Jean le Viste megrendelésére készültek (bár a könyv többi része fikció). 1841-ben fedezték fel ismét őket, azóta a párizsi Cluny Múzeum gyűjteményét gazdagítják.

„Az életben lehet valami fekete vagy fehér, de ami e között van, az megannyi színek harmóniája, érzelmektől dús kavalkádja…”

Budapest:Geopen, 2009

A kép forrása: wikimedia commons (szerző: Thesupermat)