SZTE Klebelsberg Könyvtár
Feszültséggel, súlyos pillanatokkal és kérdésekkel teli regény ez, melyben épp úgy helye van horrorisztikus részeknek, mint egészen meghitt pillanatoknak. Felkavaró, furcsa könyv, legalább annyira szépirodalom, mint fantasy.
Jonathan Franzen regényét viszont kifejezetten azoknak ajánlom, akik egyébként nem is szeretik a családregényeket, mert unalmasnak, esetleg cselekményszegénynek tartják őket. Az amerikai író úgy mesél, hogy egy percre sem veszíti el a legfőbb fonalat, ám közben mellékszálakon, melléksztorikban mutatja meg a szereplőket a maguk mélységében. Mi pedig észre sem vesszük, hogy elkanyarodott, annyira szervesülnek a nagy egészbe a kisebb-apróbb történetek.
A Vágyak könyve sodró erejű és inspiráló női történet, mely újrameséli a Biblia történetét és hangot ad a kitörölt vagy elhallgatott, névtelen nőknek Jézus korából.
A bűneset megoldása során az olvasó azon töpreng, hogy vajon melyik múltbéli bűn miatti bosszú teljesedett be az áldozaton. A megoldás az előfeltételezéseknél összetettebb, a cselekmény során az író úgy egyensúlyoz a kételyeinkkel, hogy többféle megoldási lehetőséget is folytonosan elénk tár.
Jézus a nyugati világ szellemi atyja. Milyen ember lehetett ő valójában? Vajon megállná helyét a modern világban, melyet megrendített az értelmi zűrzavar?
Ritkán járok utána a szerzőknek – félek csalódástól – de itt megkerestem Kathrine Arden honlapját, mivel szórakoztatott a gondolat, hogy milyen egzotikusnak érzik az amerikai szerzők az orosz folklórt. A csajnak van némi kötődése keleti szomszédainkhoz, élt Moszkvában össz-vissz szűk 2 évet. Az a tény minden esetre vicces, hogy egy fagyos, havas orosz történetet írt meg Hawaiin.
Az elszigetelt és zárdai szigorúságú haszid közösségben felnövő Deborah Feldman élettörténete az akarat diadala. Megpróbáltatásairól és kitöréséről szóló botránykönyve, az Unortodox felszabadító erejű olvasmány.
David Safier sorai azonban eloszlatták ezt a feltételezésemet, mert még ha nem is mindennapi a történet, és kissé furcsa a sztori a földi halandók számára, még sincs benne semmi gúnyolódás a hit vagy a vallás felett, legalábbis én nem éreztem ki belőle ilyet. Sőt: miután elolvastam a könyvet, az az érzésem támadt, hogy ez inkább egy olyan mű, ami modern nyelven íródva, kissé meseszerűen, néhol vicces, néhol megható történetbe ágyazva mutatja meg a jót és a hitet is.
Tulajdonképpen a könyv második fele talán éppen azért is olyan hatásos, mert a nem túl izgalmas és eredeti felvezetés után óriási váltást jelent a háború borzalmairól olvasni. Egészen addig a pontig olyan, mintha egy Harry Potter-kötetet kezdtünk volna lapozgatni, ami egy ponton hirtelen átment Trónok harcába. Az iskolai hétköznapok bemutatását felváltják a különféle kegyetlenségek meghökkentően részletes leírásai, a kezdeti óvatos optimizmust pedig a növekvő reménytelenség. Az éles hangulatváltás mellett pedig különösen érdekessé teszi a könyvet a romantikus történetszál hiánya és az is, hogy a szerző nem igyekszik szimpatikussá tenni a központi karaktert.
Természetesen azt, amit a legkevesebben jósoltunk, de tán a legtöbben vártunk tőle: folytatás helyett kvázi-kiegészítést ír, úgy, hogy az érvényes lehet a sorozat mellett is (hisz simán belesimulhat June sorozatbéli útja, legalábbis eddig), de olvasható és érvényes a sorozat ismerete nélkül is. A szolgálólány (ki az eredeti regényben névtelen) meg is jelenik, meg nem is. Meséje (mely az eredeti regény zárásában megjelenített történelmi konferencia résztvevői előtt még kétes hitelességű) folytatódik is meg nem is. Szerzőnk fókuszt vált, új elbeszélőket választ és más kontextusba helyezi Gileád kétes tündöklését és bukását.