SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
A Gondolatok… egyszerre idézi meg a végtelenül naiv és csodákkal mindig teli gyermeki világot (egyetlen későbbi mű sem képviseli ennyire a gyermeki nézőpontot), illetve azt, ahogy erre visszaemlékszik a már közel negyvenéves író, szembenézve az azóta eltelt majd’ három évtizednyi idő pusztításával és az őt, valamint e néhány hónapnyi történet szereplőit ért veszteségekkel.
Aki egy valóban különleges nézőpontú regényre vágyik, annak tökéletes választás lehet A nő, aki szerette a rovarokat.
Feszültséggel, súlyos pillanatokkal és kérdésekkel teli regény ez, melyben épp úgy helye van horrorisztikus részeknek, mint egészen meghitt pillanatoknak. Felkavaró, furcsa könyv, legalább annyira szépirodalom, mint fantasy.
A természeti környezetünkre gyakorolt kiterjedt hatásaink sorában a toxikus nehézfémek, a vegyi anyagok és hulladékok környezetszennyezésének, az ózonkárosító anyagok és az üvegházhatású gázok kibocsátásának következményei súlyosan érintik a jelenlegi és a jövő nemzedékek életét, életminőségét is. A kötet szerzője bemutatja e problémák felismerésének történetét, a nemzetközi tudományos és politikai együttműködés fejlődését, a különböző programokat és megállapodásokat, levonja a jövőre nézve is legfontosabbnak tartott tanulságokat.
A közös gyásszal küzdő, de rendkívül eltérő megoldásokat kereső apa-fiú páros történetének bemutatása mellett Powers olyan kérdéseket feszeget, minthogy egyáltalán, hogyan lehet beszélni a klímaváltozás következményeiről gyerekkel, hogy hogyan lehet gondolkodni más, nem-emberi élőlényekhez való viszonyunkról és felelősségünkről, és hogy mi értelme van keresni más bolygókon az életet, ha szemmel láthatólag azzal se bánunk túl jól, melynek részesei lehetünk.
A magányos farkas boldogsága is a hegyekbe, méghozzá az olasz-svájci határ mentén húzódó Monte Rosa-hegylánc birodalmába vezeti az olvasót. Kicsit olyan, mintha az elődje, a Nyolc hegy koncepciójának kissé átírt, rövidített kidolgozása lenne: feszesebb, fesztelenebb, kissé felületesebb is, ám esszenciálisan benne van, amiért Cognetti szövegeit annyira jó olvasni: a meditatív hangvétel, a múló idő melankóliájának bemutatása, a néhány vonással felvitt helyzet- és jellemábrázolások, no meg az andalító hangulat- és tájképek.
Az ég madarai posztapokaliptikus miliőben játszódó, prózát és lírát leleményesen vegyítő, meditatív hatású regény. Tulajdonképpen tekinthetünk rá izgalmas gondolatkísérletként is, mely arra próbál választ találni, vajon a totális egyedüllét állapotában mégis meddig maradhat ember az ember?
Az biztos, hogy vége lesz a világnak, de kár ezen parázni, már megtörtént néhányszor, tekinthetjük rutinszerű ügymenetnek. Ha eltűnik az emberiség, senki sem fog sírni utánunk. A földtörténet szempontjából villanásnyi epizód jut nekünk. Ez az egyik tanulsága Peter BrannenA világ végei című könyvének. A másik és fontosabb pedig az, hogy geológiai távlatok ide vagy oda, mi magunk sokat teszünk azért, hogy gyorsabban váljunk jövőbeli leletanyaggá, leginkább azzal, hogy elviselhetetlenné tesszük a környezetünket.
A lírai hangvételű, mágikus realista és folklór elemekkel dolgozó regény a személyes és kollektív emlékezet, az individuális és a történelmi traumák, a halál és a gyász, a természet és az ember kapcsolatának tematizálása mellett egy poszthumán nézőpont kidogozásának kísérleteként is olvasható.
Kiváló mű, főleg azoknak akiket érdekel a természettudományok világa. David Attenborough egy nagyon sokszínű és sokat tudó ember, ami megjelenik e művében is. A könyveket díszítő színes képek, még elevenebbé, élethűbbé teszik az elképzelést.