SZTE Klebelsberg Könyvtár
Az olvasó pedig elkerülhetetlenül a hatása alá kerül, és még örülhet, ha saját élete alapos megvizsgálása után sem kell többet megállapítania, mint hogy lám, ez a könyv csodálatosan ad elő egy rossz példát, egy olyan életről, amiben bizonyos nézőpontból ugyan megvolt a méltóság, a tartás, de valójában elhibázott döntésekkel előidézett személyes tragédiákkal van tele.
A tiszta udvarok rendes házainak falai között súlyos poklok, várakozással, hazugsággal, önáltatással teli életek rejtőznek. A Valamit el akartam mondani tizenhárom hosszú elbeszélése is egy-egy ilyen bemetszés, mely egyszer sem válik igazán tragikussá, csupán nyomasztóvá és nyugtalanítóvá, éppen ezért nagyon is ismerőssé.
Bár a két mű öt év eltéréssel íródott, mégis szerves egységet alkotnak és megvan bennük minden, amiért Ernaux kiemelkedő író: az autofikció, a szikár, szenvtelen, tűpontos mondatokból felépített világ, melyben egyszerre jelenik meg a személyes és a kollektív emlékezet, a történelem tükröződése egyéni sorsokban.
Karikó Katalin példátlan önzetlenségről és nagylelkűségről tanúskodó felajánlása nyomán a Nobel-díj hivatalos másolata a Szegedi Tudományegyetemre került és megtekinthető az SZTE Klebelsberg Könyvtárban. A díj Szegedre kerülése és annak egy újonnan induló állandó kiállítás keretében történő bemutatása az elmúlt időszak egyik legfontosabb eseménye volt az egyetem életében.
Az itt szereplő tizennégy novella nem meglepő módon arról szól, amit a cím is sugall, a Hemingway által megrajzol végletekig maszkulin, férfias világban a férfiaknak magukban, nők nélkül kell boldogulniuk, és ha végül el is buknak, ebbe a bukásba belenemesednek.
Oldalanként átérzi az olvasó, hogy igen ez az, amit az ember csak a gyerekkorból, szűkebb és tágabb otthonából hozhat. Onnan, ahol felépült a személyisége. Ez nem lehet manír, ezt nem lehet felvenni és tanulni sem. S biztosan érezni, hogy a kitartás, a makacs elkötelezettség és a siker legfőbb motorja is ez. Egyenes és őszinte nyíltság, s világunkban egyfajta üdítő transzparencia.
Az Utóéletek fülszövege megtévesztő: nem a háborúról vagy a halálról, hanem az életről szól. Ami a történelem árnyékában zajlik. Ha a könyv egzotikus afrikai helyszínétől eltekintünk, ez az élet semmiben sem különbözik a miénktől.
Rodrigo García rendező és forgatókönyvíró megejtően személyes és letisztult memoárban mesél szülei haláláról, elengedésről, gyászról és szeretetről. A Búcsú Gabótól és Mercedestől szembenézés a Nobel-díjas apa, Gabriel García Márquez örökségével, és egy ennyire intim időszakon keresztül bepillantást enged abba is, kik voltak ők családként.
Ezzel a jelzővel illették azt az embert, akinek a neve az egész világon ismert, de tevékenységét és életét meglehetős homály fedi. Ezért vallatóra fogtuk a Nobel-díj honlapját, hogy megpróbáljuk ezt a különleges személyiséget egy felvillanás erejéig megvilágítani. Írásunk apropóját a múlt héten lezárult Nobel-hét szolgáltatta.
A Booker-díjat is magánénak tudó, japán származású, angolul megszólaló író nyolcadik regénye tovább bővíti témáinak tárházát. Elsősorban azt vizsgálja, hogy mit jelent „nem egészen embernek lenni”. A Falcsik Mari által fordított kötetben egy android szemével kutatja a szerelem és az emberi hűség természetét.