SZTE Klebelsberg Könyvtár
Harris egy kimondottan költői és csak lassan építkező prózát alkotott, melyben bőségesen jut idő mindenre, így minden főbb szereplő érzéseibe és gondolatai is bepillanthatunk, miközben egyre jobban forrnak az indulatok az északi megszállás alatt senyvedő és az elvesztett háborúba testileg-lelkileg belerokkant déliek szívében, hogy aztán menthetetlenül bekövetkezzen a tragédia.
Cecilie Enger regénye, A fehér térkép, az első női hajótulajdonosok életét skicceli fel, akik választásaikkal, döntéseikkel szembementek mindazzal, amit az akkori norvég társadalom elvárt a nőktől.
Rowell fanficjének a lényege, hogy a karakterekre építsen fel egy teljesen új történetet, központi szerepben Simon és Baz romantikus kapcsolatának kialakulásával, de közben szilárd és kitaposott alapokból formálja újra az őket körülvevő világot.
A skandináv mitológia történeteit meséli újra női szemszögből Genevieve Gornichec regénye, A boszorkány szíve. Angurboda története ott kezdődik, ahol a legtöbb boszorkány sorsa véget szokott érni: a máglyahalálnál.
Kalapos Éva Veronika válást tematizáló kötete nemcsak traumákról és krízishelyzetekről beszél látszólagos könnyedséggel, humoros és megmosolyogtató szövegrészekbe csomagolva, hanem sztereotípiákat működtető témákat, a szexuális orientáció, a rasszizmus kérdéskörét is regénybe emeli, anélkül, hogy túlzottan szerteágazónak éreznénk érdeklődését.
A Hétköznapi szorongások alapszituációja annyira viccesen kaotikus, hogy talán még a fénykorát élő Rejtő Jenő is elpirult volna tőle.
A Hová lettél, szép világot én mégis épp azért szeretem, mert volt valami nagyon emberi abban, ahogy Alice meg Eileen, miközben a világ állapota miatt szoronganak és az élet értelmét keresik, leginkább mégiscsak arra vágynak, hogy valaki most szeresse őket. A szeretet utáni vágyukat pedig olyan átélhetővé tette Rooney, hogy attól én biztosan megszerettem őket.
A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.
Ali Smith több síkon futó regénye tehát, miközben látszólag egy nagyon is mai dilemmákkal küzdő reneszánsz festő művészi periódusát villantja fel – akit már akkor sem fizettek meg rendesen, viszont paradox módon neve éppen ennek, azaz egy panaszos levélnek köszönhetően került ismét a köztudatba –, egy gyászfolyamat nehezen megfogható stációit is elénk tárja. Közben pedig mesél identitásról, művészi lehetőségekről és korlátokról, értelmezésekről és befogadásról.
A „Harcosok klubja” írója ebben a regényében az emberek örökös tökéletességre törekvését és menthetetlen színpadiasságát figurázza ki tömör prózájával, szerethetetlen karakterekkel és a sorok között végigfutó, aggasztó kérdéssel: ” Mi is ilyenek vagyunk?” Mindenkinek ajánlom, aki szeretne kicsit megbotránkozni az emberi faj abszurditásán.