Andrés Neuman: Magunknak mondjuk
A kötet szabályosan szétzúzza a társadalmi tabuinkat halálról, haldoklásról, a haldoklás kíséréséről és a gyászról egy család történetén keresztül.
Cimke: emberi sorsok
Avni Doshi: Égett cukor
Az Égett cukor az anya-lánya kapcsolatok alapvető nehézségeit helyezi a szokásosnál radikálisabb keretek közé, és robbanásveszélyes elegyet alkot egy olyan emberi kapcsolatból, mely a legfontosabbak egyike, sokszor viszont ennek ellenére (vagy épp ezért) nem tud megfelelően működni.
David Foster Wallace: Végtelen tréfa
Úgy érzem, ez volt az eddigi egyik legmeghatározóbb olvasási élményem. Olvassa el más is, aki meri!
Jane Austen: A mansfieldi kastély
Kicsit nehézkes a mai rohanó életünkhöz szokott ember számára az 1800-as években íródott irodalmi szöveg olvasása, de megéri. Sőt, az a véleményem, minden nőnek egyszer át kéne rágnia magát ezen a könyvön – hiszen mégiscsak a szingliregények ősei közül való.
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Az olvasó pedig elkerülhetetlenül a hatása alá kerül, és még örülhet, ha saját élete alapos megvizsgálása után sem kell többet megállapítania, mint hogy lám, ez a könyv csodálatosan ad elő egy rossz példát, egy olyan életről, amiben bizonyos nézőpontból ugyan megvolt a méltóság, a tartás, de valójában elhibázott döntésekkel előidézett személyes tragédiákkal van tele.
Szilasi László: A harmadik híd
A harmadik híd nem csak szociográfia, hanem fejlődésregény is, hiszen nem csak a lecsúszás fizikai vetületeit, az egyre növekvő igénytelenséget mutatja be, hanem azt is, mit tesz a lélekkel, ha az ember hajléktalan.
Jack Ketchum: A szomszéd lány
A könyv lehet lehoz az életről, miután befejezed, de ha már Stephen King is ajánlja, rossz nem lehet.
Annie Ernaux: A hely / Egy asszony
Bár a két mű öt év eltéréssel íródott, mégis szerves egységet alkotnak és megvan bennük minden, amiért Ernaux kiemelkedő író: az autofikció, a szikár, szenvtelen, tűpontos mondatokból felépített világ, melyben egyszerre jelenik meg a személyes és a kollektív emlékezet, a történelem tükröződése egyéni sorsokban.
Clara Dupont-Monod: Egy közülünk
Az elbeszélő nézőpont kiválasztása különleges, nagyon ősi és zsigeri atmoszférát teremt, míg a több szempontból újra és újramesélt események rávilágítanak, mennyire különbözőek vagyunk és mégis mennyire egyformák.
Narine Abgarjan: Élni tovább
Az Élni tovább ugyanakkor nem hazudik a címével: megterhelő olvasni, de mégsem a borzalmak hangsúlyosak a könyvben, hanem a szépen felépített katarzisok. Sőt, megkockáztatható, hogy Abgarjan írja a legszebb zárómondatokat, amik sorra szíven döfik az olvasót. Mindezt úgy, hogy az író megismétli az Égből hullott három alma bravúrját, és a novelláskötet úgy életigenlő, hogy közben nem tiszteletlen a veszteségekkel szemben, nem csúszik át olcsó giccsbe, nem használja ki a tragédiát.