Jack Ketchum: A szomszéd lány
A könyv lehet lehoz az életről, miután befejezed, de ha már Stephen King is ajánlja, rossz nem lehet.
A könyv lehet lehoz az életről, miután befejezed, de ha már Stephen King is ajánlja, rossz nem lehet.
Bár a két mű öt év eltéréssel íródott, mégis szerves egységet alkotnak és megvan bennük minden, amiért Ernaux kiemelkedő író: az autofikció, a szikár, szenvtelen, tűpontos mondatokból felépített világ, melyben egyszerre jelenik meg a személyes és a kollektív emlékezet, a történelem tükröződése egyéni sorsokban.
Az elbeszélő nézőpont kiválasztása különleges, nagyon ősi és zsigeri atmoszférát teremt, míg a több szempontból újra és újramesélt események rávilágítanak, mennyire különbözőek vagyunk és mégis mennyire egyformák.
Az Élni tovább ugyanakkor nem hazudik a címével: megterhelő olvasni, de mégsem a borzalmak hangsúlyosak a könyvben, hanem a szépen felépített katarzisok. Sőt, megkockáztatható, hogy Abgarjan írja a legszebb zárómondatokat, amik sorra szíven döfik az olvasót. Mindezt úgy, hogy az író megismétli az Égből hullott három alma bravúrját, és a novelláskötet úgy életigenlő, hogy közben nem tiszteletlen a veszteségekkel szemben, nem csúszik át olcsó giccsbe, nem használja ki a tragédiát.
Megmenteni bárkit – mondja a cím, s ezt azzal egészíthetnénk ki, hogy csak a saját történetében lehet. De mindhárom történet értékelhető egyfajta antifejlődésregényként is, amennyiben a polgári társadalomból való kiszakadás-kiíródás az eredmény, nem az integráció.
A magányos farkas boldogsága is a hegyekbe, méghozzá az olasz-svájci határ mentén húzódó Monte Rosa-hegylánc birodalmába vezeti az olvasót. Kicsit olyan, mintha az elődje, a Nyolc hegy koncepciójának kissé átírt, rövidített kidolgozása lenne: feszesebb, fesztelenebb, kissé felületesebb is, ám esszenciálisan benne van, amiért Cognetti szövegeit annyira jó olvasni: a meditatív hangvétel, a múló idő melankóliájának bemutatása, a néhány vonással felvitt helyzet- és jellemábrázolások, no meg az andalító hangulat- és tájképek.
A Stoner az, ami miatt az irodalmat kitalálták: nem a sekély igazságok, hanem a jelentéktelen apróságok szép megfogalmazása, a stílus és a mondanivaló csodálatos egysége. A könyvből árad a csendes szomorúság, mégsem szomorú.
Milan Kundera is ezzel a problémakörrel foglalkozik, miközben filozófiai, történelmi és politikai színezetben tálalja a `68-as prágai tavaszt, s az események sodrásában vergődő szereplők életét. Egy orvos, egy pincérnő, egy festőnő, és még néhányan mások, mind ebben a zűrzavarban álmodják az életüket, bizonytalanul keresik a boldogságot és önmagukat, ám hiába, hiszen csupán küszködnek kapcsolataikban és munkájukban, nem lelve helyüket a világban.
Az itt szereplő tizennégy novella nem meglepő módon arról szól, amit a cím is sugall, a Hemingway által megrajzol végletekig maszkulin, férfias világban a férfiaknak magukban, nők nélkül kell boldogulniuk, és ha végül el is buknak, ebbe a bukásba belenemesednek.
Transzgenerációs traumák, anya-gyermek kapcsolat, párkapcsolati nehézségek mind-mind helyet kapnak Rubin Eszter gyönyörű prózájában, ami nem lesz egyszerű menet, még annak sem, aki tudja, mire számítson. Aki viszont mindezek ellenére is veszi a bátorságot, és végigolvassa azt az érzelmi hullámvasutat, amin Pető Hanga keresztülmegy, annak egy felejthetetlen, kívül-belül értékes könyv lesz a jutalma, ami katartikus élményt tud nyújtani és szépirodalmi szempontból is komoly értéket képvisel.