SZTE Klebelsberg Könyvtár
A rövid, egyes szám első személyben íródott regény nyitójelenetében egy fiatal belga konzul néz szembe szó szerint a halállal: túsztárgyalóként próbálja megmenteni a hónapok óta fogságban tartott európaiak életét Kongóban, de ő is a kivégzőosztag elé kerül. A 28 éves diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja.
Az olvasó pedig elkerülhetetlenül a hatása alá kerül, és még örülhet, ha saját élete alapos megvizsgálása után sem kell többet megállapítania, mint hogy lám, ez a könyv csodálatosan ad elő egy rossz példát, egy olyan életről, amiben bizonyos nézőpontból ugyan megvolt a méltóság, a tartás, de valójában elhibázott döntésekkel előidézett személyes tragédiákkal van tele.
Van, aki nem szeret színdarabokat olvasni, ám Shakespeare azok közé tartozik, akiknek a műveivel érdemes kivételt tenni, mert nemcsak színházban látva, hanem olvasva is élvezetesek.
A regény ugyanis azt az alkut választja tárgyául, amelyet Weiss Manfréd nagytőkés gyáralapító, „iparbáró” örökösei (gyermekei és azok házastársai) kötöttek az SS-szel nem sokkal Magyarország német megszállása után.
Most is adva van egy talpraesett, boldogságra vágyódó arisztokrata lány és egy bukott angyal hozományvadász márki. Van itt is szerencsejáték klub, vannak testvérek, akikről gondoskodni kell, van nagyon gonosz szereplő, akivel el kell bánni. Van némi verekedés, van egy barátzónában ragadt kedves fiú, és vannak további érdekes klubtulajdonosok, akikből majd jó folytatásokat lehet írni.
Mindenkinek ajánlom a könyvet aki szereti Erdélyt, a múlt század elejének világába repíti az olvasót. Számomra a személyes kötődés miatt is kedves.
Aki meg akarja ismerni az olaszokat, ezt a regényt feltétlenül olvassa el!