Cimke: 19. század

Machado de Assis: Brás Cubas síron túli emlékezései

Brás Cubas arra jutott, hogy a halál után érdemes önéletrajzot írni, hiszen akkor már semmi sem indokolja, hogy szépítsen a történteken, és e szerint is járt el. Életének szereplőit kifinomult eszközökkel cincálja szét, de közben magát sem kíméli a filozófiaparódiát, cinizmust is nagy adagban tartalmazó történetben.

Nathan Harris: A víz édes íze

Harris egy kimondottan költői és csak lassan építkező prózát alkotott, melyben bőségesen jut idő mindenre, így minden főbb szereplő érzéseibe és gondolatai is bepillanthatunk, miközben egyre jobban forrnak az indulatok az északi megszállás alatt senyvedő és az elvesztett háborúba testileg-lelkileg belerokkant déliek szívében, hogy aztán menthetetlenül bekövetkezzen a tragédia.

Alekszandr Szergejevics Puskin: Szabadság árva magvetője

Alekszandr Szergejevics Puskin neve hallatán a magyar emberek többségének az Anyegin jut az eszébe, jó esetben a verses regényhez társuló állandó szófordulattal, „az orosz élet enciklopédiájával” együtt. Az Európa Kiadó jóvoltából nemrég megjelent új Puskin-verseskötet, a Szabadság árva magvetője összeállítójának és fordítójának, Soproni Andrásnak hála azonban most mindez pozitív irányba változhat: a magyar olvasók orosz klasszikusról alkotott benyomása tovább bővülhet.

Dee Brown: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem

Aki pusztán egy izgalmas indiános olvasnivalóra vágyik, az jobban teszi, ha bele se kezd. Akit azonban érdekel, miként is mentek a dolgok Amerikában mondjuk az 1867-es kiegyezés idején, az mindenképpen szánja rá az időt, mert ennél hitelesebb, tényszerűbb, bármiféle elfogultságtól mentes könyv nem sok van a piacon.

Szilasi László: Tavaszi hadjárat : szerelmes magyarok a XIX. századból

Mindez ugyanarról a hozzáállásról árul el valamit, amely a könyv fülszövegétől sem teljesen idegen, nevezetesen, hogy a Tavaszi hadjárat világában a nyelv nem csupán és azonnal nemzetépítésre szolgál, hanem annál kisebb, esetleg attól független egységek megalkotására is, úgymint szerelem, barátság vagy akár a közvetlen környezet leírása.

Alix E. Harrow: Tízezer ajtó

A Tízezer ajtó központi témája a kirekesztés, az előítéletesség és az ebből fakadó sorsszerűség: miként determinálódik valaki sorsának alakulása a származása, bőrszíne vagy éppen társadalmi megítélése által? A könyv hangsúlyozza, hogy a sztereotípiák akarattal, hittel és kitartással meghaladhatók.

Laczó Ferenc és Varga Bálint (szerk.): Magyarország globális története 1869–2022

A kötetben 82 szerző, történészek, irodalmárok, néprajzosok, közgazdászok, politológusok és szociológusok munkája szerepel, és az elmúlt 150 év fontosabb és kevésbé fontos eseményeiről szól. A közös bennük a nemzetközi kapcsolatok vizsgálata: az első tanulmány az osztrák-magyar kelet-ázsiai expedícióról szól (1869), az utolsó pedig a koronavírus-járványról és a hatásairól (2020).

Stephen King: Éjszakai műszak

Stephen King novelláskötete életművén belül az olvasható szériába tartozik, ami a rajongótáboron kívül tartózkodók számára is élvezhető, értékelhető, emberbarát rövidségű írásokat jelent. Bár, ha jobban belegondolunk, ezek a rövidebb terjedelmű írások – éppen sokoldalúságuk miatt – talán még félelmetesebbek, mint egy komplett regény. Megannyi ötlet – megannyi borzongás. Csak győzzünk egyik hangulatból a másikba kerülni.

Caleb Carr: A sötétség angyala

Emlegettem már, hogy nem vagyok igazán krimirajongó, mégis fantasztikus élmény Carr könyveit olvasni, hiszen többszörösen túllép a bűntény-nyomok-megoldás egyszerű receptjén, és – Dr. Kreizler karakterének segítségével – darabokra szedi az emberi természetet minden mozgatórugójával együtt. Nem feledkezik el arról sem, hogy nem elég tudni, ki a tettes, azt bizonyítani is kell. Így, míg A halál angyalában nagy botrányt kavart gyilkosságok nyomán kergettünk egy ismeretlen, de egyre inkább kiismerhető tettest, addig A sötétség angyalában (a könyv hosszúságához mérten) szinte azonnal megismerjük a tettes nevét – ő maga mégis mindaddig kicsusszan a markunkból, amíg nem tudjuk pontosan, mi készteti szörnyű tetteire, s ez hogyan használható fel ellene.