SZTE Klebelsberg Könyvtár
Idegen nyelvet beszélve az a célunk, hogy minél jobban szót értsünk másokkal, hatékonyan kommunikáljunk, de ehhez nem elég a jó nyelvtudás. A könyv a kultúra, a kulturális különbségek és az interkulturális kompetencia szerepét mutatja be az idegen nyelvi kommunikációban, az idegennyelv-tanulásban és idegennyelv-oktatásban.
Aki pusztán egy izgalmas indiános olvasnivalóra vágyik, az jobban teszi, ha bele se kezd. Akit azonban érdekel, miként is mentek a dolgok Amerikában mondjuk az 1867-es kiegyezés idején, az mindenképpen szánja rá az időt, mert ennél hitelesebb, tényszerűbb, bármiféle elfogultságtól mentes könyv nem sok van a piacon.
A civilben sebész Van de Laar ismert emberekhez kapcsolva vesz végig esettanulmányokat, a maguk korában forradalmi vagy éppen általánosan és hibásan elterjedt sebészeti gyakorlatokat. Szerencsére nem elégszik meg azzal, hogy a műtétek leírására szorítkozzon. Ha nem figyeltünk oda eléggé oda biológiaórán, egy csomó dologban megvilágosodhatunk a testünk működéséről, fertőzések és a rák terjedésének mechanizmusáról, azt is megtudhatjuk, hogy már azzal egy rakat elváltozásra, betegségre kell számítanunk, hogy az emberős Australopithecus két lábra állt.
Azaz az államszocializmusnak nevezett államkapitalizmus rendszerében voltak eltérő ideológiai frontok, melyek adandó alkalommal ízlésnek is tűnhettek, de nem létezhetett a művészet magától értetődő szabadsága. Mindez, mint azt Herczog Noémi igen pontosan látja s érzékletesen írja le könyvében, nem létezhetett volna a kritikai gépezet nélkül, melynek bizony fontos része volt az a feljelentő kritika, amely az ideológia aktuális állapota, elvárásai és szükségletei által meghatározott kultúrpolitika eszköze volt.
Az biztos, hogy vége lesz a világnak, de kár ezen parázni, már megtörtént néhányszor, tekinthetjük rutinszerű ügymenetnek. Ha eltűnik az emberiség, senki sem fog sírni utánunk. A földtörténet szempontjából villanásnyi epizód jut nekünk. Ez az egyik tanulsága Peter BrannenA világ végei című könyvének. A másik és fontosabb pedig az, hogy geológiai távlatok ide vagy oda, mi magunk sokat teszünk azért, hogy gyorsabban váljunk jövőbeli leletanyaggá, leginkább azzal, hogy elviselhetetlenné tesszük a környezetünket.
A szerző most kronologikus rendben, korszakok köré épített könyvének öt fejezetében követi nyomon az amerikai film hazai jelenlétének útját az 1941-től való eltűnésétől kisebb-nagyobb kitérőket követően fokozatos, mind követelőbb Kádár-korszakbéli térhódításáig, egészen az 1989-es rendszerváltásig.
A Rosszfiúk világforradalma – Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története a dicsőséges/nevetséges/tragikus 133 napot az előző könyvhöz hasonlóan időrendben, de az államszervezéstől a külpolitikán át a hadi cselekményeken keresztül a közoktatásig különböző témánként, rengeteg name dropping-gal és easter egg-gel meséli el, nem kímélve egyik politikai oldalt vagy társadalmi osztályt sem.
A könyv a címében 100 bejegyzést ígér Velencéhez, s ezek bár nem túl hosszúak – igazából főként egy igényes képválogatáshoz fűzött kommentárokról van szó –, érdekes, izgalmas stílusban, sokat anekdotázva tálalja őket, és egyben jól használható információkat, idézeteket, személyes sztorikat és képeket is kapunk hozzájuk.
Eric Jager könyve tehát nemcsak magáról a bajvívásról és az azt megelőző vádról szól, hanem rengeteg háttérinfót ad, amelyek révén jobban megértjük a helyzetet, a karaktereket és megismerjük a sztori kontextusát is.
Lichter műve épp azért olvasható ennyire könnyedén és gyorsan, mert a megkérdőjelezhetetlen szakértelem mellett a rajongás az, amely rögtön átsüt a lapokon. Ez a két dolog pedig nem kioltja, hanem felerősíti egymást; az olvasót viszi magával a szerző lelkesedése, miközben rengeteg új információval is gazdagodik.