SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Kappanföldén a hétköznapi élet eseményeinek mindegyikében ott bujkál valami misztikus titok, mely láthatatlan ködként lebeg a címekkel elválasztott, látszólag különálló történetekben. De ezek a históriák erőteljes vagy finom kötésekkel, tapintható és láthatatlan szálakkal kapcsolódnak egymáshoz, ahogy a szereplők életének múltbeli vagy jelen idejű egy-egy mozzanata is erre utal.
A delfinek hangja ezzel együtt is értékes és szórakoztató olvasmány, általa beleláthatunk egy zseni elméjének működésébe, közelebb kerülhetünk a hidegháború abszurd és groteszk logikájának megértéséhez.
Mivel egy népszerű, és nagy becsben tartott műről van szó, kifejezetten bátor húzás volt Gregory Maguire részéről már önmagában az is, hogy ehhez hozzányúlt – és ráadásul ő teljesen újraértelmezte, gyakorlatilag feje tetejére állította az eredeti sztorit, és annak főgonoszát állította a középpontba.
Mindentől függetlenül ez egy meglepően szatirikus történet, amiben Terry Pratchett elmondja, mit gondol a politikusokról, a pénzemberekről, a bank- és pénzrendszerről, meg persze rólunk, azokról a hétköznapi emberekről, akik se nem túl gazdagok, se nem elég szegények – csak általában mindent velük fizettetnek meg a hatalmon lévők.
A Varázsalmanachban az a legjobb, hogy nem borít ránk többtucatnyi száraz információt, hanem nagyon jó ízléssel szerkesztve, apránként mutatja be, hogyan alakult a varázslóvilág történelme, mi a Roxfort házainak múltja, kik voltak a Főnix Rendjének tagjai, de egy idő után annyira belemegy a részletekbe, hogy a Weasley Varázsvicc Vállalat mókás játékaitól a különböző roxforti szakkörökön át a hasznos varázsigékig minden össze van szedve benne, ami egy kicsit is számít a Harry Potter-regényekben.
Feszültséggel, súlyos pillanatokkal és kérdésekkel teli regény ez, melyben épp úgy helye van horrorisztikus részeknek, mint egészen meghitt pillanatoknak. Felkavaró, furcsa könyv, legalább annyira szépirodalom, mint fantasy.
Fikció. Sci-fi. Játék a képzelettel. Vagy mégsem?
„Lássuk, vihetünk-e egy kis káoszt az eddigi kellemesen unalmas életedbe.” Ez a mondat tökéletesen jellemzi ezt a regényt. Mert ha elolvasod garantáltan részed lesz némi káoszban a lehető legjobb értelemben véve.
A Vámpírbirodalom egy karakteres, masszív és férfias regény, amely nemcsak harcolni, de szeretni is megtanít. Ajánlom a dark fantasy rajongóknak és azoknak, akik egy igazán kegyetlen szörnyekkel tarkított vámpír világra vágynak.
A könyv műfaját a szerző „horrorelemekkel átszőtt misztikus thrillerként” határozta meg. A történet magával ragadó, és valóban horrorisztikus, azonban több puszta rémtörténetnél. A hagyományok megismerése, a felidézett mesék és a megelevenedő misztikus alakok a hitetlenség, az ismeretlennel való szembenézés és az attól való félelem kérdéskörét tárják az olvasó elé, Nail karaktere pedig hitelesen mutatja be a Z- és alfa-generációra jellemző kiégettséget is.