SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Aki egy disztópiára, poszt-apokaliptikus sci-fire, esetleg orvostechnológiai szakzsargonban bővelkedő technothrillerre számít Peter May regényével kapcsolatban, az vélhetően csalódni fog. Aki viszont szereti a filmszerűen pörgős, számos hatást és alzsánert ötvöző, könnyen olvasható, nem szokványos keretek közt játszódó, aktuális témájú krimiket, az nagy valószínűséggel értékelni fogja a Vesztegzár legtöbb elemét.
Az Apropó nélkül bepillantást enged e mögé az ellentmondásos személyiség mögé, a végeredmény pedig kísértetiesen emlékeztet a könyv tárgyául szolgáló személyre. Itt-ott megkérdőjelezhetők az állításai, végletesen szubjektív, de a végig érezhető önmarcangolás, valamint az egész művet átható sajátos humor átsegíti az olvasót a könyv kevéssé sikerült részein.
Egy könnyed, kikapcsoló krimire vágytam a téli estéken, ehelyett egy véresen komoly, társadalmi kritikát is ábrázoló, lélektani élveboncolásba csöppentem, ahol a brutalitás mennyisége már egy picit a komfortzónámon kívül volt. És hiába próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy ez csak egy kötet, sajnos valós tényeken is alapulhatna. Charlotte Link nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy megrajzolja a kelet-európai emberkereskedelem portréját, amely igazából egy országokon és felsőbb körökön átívelő, szövevényes hálózat. Egy olyan egység, ha tetszik, pókháló, amely nagy területet fed le, és bárhol támad zavar, szálszakadás, azonnal reagálnak rá, és újraszövik a hálót.
Saul Austrelitz hamisítatlan rajongóként írta meg A Jóbarátok-generáció című kötetét: nem is rejti véka alá, hogy nem csupán az újságírói kíváncsiság hajtotta a Jóbarátok háttérsztorijának bemutatása felé. A kötet célja határozottan tényfeltáró, erre utal is az alcím: Mi zajlott a színfalak mögött? Segítségével feleleveníthetjük a legviccesebb jeleneteket, beleshetünk a sorozat készítésének fortélyaiba, és persze az utóéletéről is olvashatunk.
A Hitler lovait ajánljuk mindenkinek, aki szereti a művészettörténettel vagy második világháborúval foglalkozó regényeket, akik úgy érzik, titkon bennük is ott van egy Indiana Jones vagy egy Robert Langdon, de azok is kellemes olvasási élményként könyvelhetik majd a regényt, akik egy rövid és izgalmas történetre vágynak, amit egy rövid vakáció alatt kellemesen be is tudnak fejezni.
A Csillagtalan tenger minden bizonnyal megosztó lesz: élvezete ugyanis meghatározó mértékben függ a szubjektív befogadói és olvasói attitűdtől. Morgenstern nagyon kevés objektív mércével is értelmezhető fogódzót ad az olvasó kezébe. Ezzel egyszerre nyitva is hagyja művét a szabad, személyes interpretációk előtt, ugyanakkor a hagyományosabb mederben csordogáló fantasyk hívei könnyen belefulladhatnak a költőien mézédes jelzőkkel tarkított leírások tengerébe.
Változatos témájú, komoly hangvételű és humoros cikkek halmaza ez a válogatás. Sok évvel ezelőtti publicisztikák, ám úgy vannak megírva, hogy abból a mai újságírók is sokat tanulhatnak, és az olvasók érdeklődésére is számot tarthatnak. Egészen kivételesen kelti fel a figyelmet a teljesen hétköznapi, jelentéktelen dolgok, események iránt ugyanúgy, mint a nagy horderejű, nagy jelentőséggel bíró tények iránt.
Kicsit olyan érzés ezt a könyvet olvasni, mintha fogtam volna a bölcsész, társadalomtudós és mérnök haverjaimat, és egy kocsmában filozofálva arról kezdtünk volna el beszélgetni, hogy milyen lehet a jövő. A tudományos szövegeket rendkívül közérthetően fogalmazza meg a könyv, mégsem ereszkedik le a legkevésbé sem a kevésbé tájékozott olvasó szintjére. Rendkívül sok a magyarázat a könyvben, ami nem hogy rontana az élményen, hanem teljesen egyértelművé teszi, hogy a szórakoztatáson túl edukációs célja is van a könyvnek.
A könyv jó eséllyel még azoknak is rejt újdonságot, akik járatosak az erdőkben és azok tudományában, ám elsősorban az alkalmi kirándulóknak íródott. És Wohllebentől nemcsak azt tudjuk meg, hogy miért nem jó ötlet a talajhoz közeli bogyós gyümölcsökből eszegetni, ellenben mi az, amit megehetünk, ha véletlenül ott ragadnánk az erdőben; mit tehetünk a kullancs-, szúnyog- és egyéb csípések ellen, netán, hogy mennyi esélye van annak, hogy őzet vagy vaddisznót lássunk.
Vajon mi a közös a Brexitben és egy olyan párkapcsolatban, amiben a felek közt sok a különbség? Látszólag talán semmi, Nick Hornby új regényében azonban a kettő mégis párhuzamba kerül, méghozzá nem is akárhogy. Az Olyan, mint te egy huszonkét éves fekete srác és egy negyvenes fehér anyuka szerelméről mesél, de persze nem csak egyszerű lovesztori, hanem nagyon pontos társadalmi szatíra is, amely a maga árnyaltságában mutatja be a mai Anglia helyzetét. Amiről pedig a leginkább szól, hogy hányféleképpen csúszhat félre a kommunikáció, és mi köze ennek az emberek közti egyre növekvő szakadékhoz.