SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
„És mindegyik nőkről szólt: ám valami elképesztő eltávolítással. Olyannal, ami képes rá, hogy higgadtan, szinte riporteri vagy tudósi precizitással szólaltasson meg olyan hangokat, amelyeket fáj elolvasni. S nem kellemesen, zsongítóan fáj, vagy meg- és felszabadító zokogásba kerget, hanem taszít, kínoz, felkavarja a gyomrot, összeszorítja a torkot. Átélhető, mégis nagyon távoli. Tökéletesen mindennapi és tragikus.”
Egy nagyon jó könyv nehéz témákról. A gyermekbántalmazásról, annak későbbi hatásairól. Három emberről, azok különös kapcsolatáról. A gyászról, az első kegyetlen napokról. A bűntudatról, a fájdalomról, a testvériségről, a bajtársiasságról. Az elfojtásról és az elfogadásról.
Szívszorítóan őszinte és pontos leírás az Alzheimer kórról. Hihetetlen számomra, hogy valaki ennyire jól le tud írni egy betegséget, amiben nem szenved, és a könyv a beteg szemszögéből hiteles.
A történelemnek, és benne a második világháborúnak, annyi története van: sok ismert és még több kevésbé ismert. Azt szeretem Ruta Sepetys könyveiben, hogy azokról a történetekről ír, amik kevésbé ismertek, de nem kevésbé fontosak. Nálam olyan a jó történelmi regény, mint az ő regényei: alapos kutatómunkával megírt, valóságban is megtörtént eseményeken alapuló, hiteles szereplőkkel elmesélt történet, akik több, az eseményeket átélt ember történetéből lettek összegyúrva.
Hihetetlenül érzelmes és mély történet a maga lassú történetvezetésével, és a maga lebilincselő stílusával. Okváth Anna úgy ír, hogy az egyik pillanatban teljesen komoly vagyok és szomorú, a másikban pedig felnevetek, mert olyan szófordulatot használ, hogy muszáj nevetnem.
Sodró lendületű könyv, nem találtam olyan részt, ahol ellaposodott volna, végig fenn tartott a figyelmemet. Kapunk a századeleji Indiából és az angol arisztokráciából is bőven, hiteles történelmi háttérrel.
Ez a könyv álomszép. Olyan, mintha egy gyönyörű szép költeményt olvasnánk. Az egzotikus Kelet világát írja le, annak minden szépségével és kegyetlenségével együtt.
Véres és kegyetlen, de dühítően elgondolkodtató thriller az állatok világában.
Sofi Oksanen ismét olyan regényt írt, amiben több generációnyi nő vonul fel, és semmi sem az, aminek látszik. Akár a borítón, a keblen ölelgetett kígyók is csak megfelelő fényben ismerszenek meg
Gyönyörű mondatok, hosszú leírások és egyszerű cselekmény – nekem néha túl egyszerű is volt. Nem egy klasszikus állatos Fekete István, inkább a parasztok és a föld szeretetéről szól, arról, hogy a falunak össze kell fogni – bizonyos részei még ma is nagyon aktuálisak.