SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Rafinált történet egy furcsa ikerpárról, a két Karcsiról, akik szüleik bizarr ötletének köszönhetően gyerekkoruktól kezdve közös személyazonosságon osztoznak. Az izgalmasnak és a munkamegosztás meg a szabadidő szempontjából előnyösnek tűnő játék azonban felnőttkorukban hirtelen tragédiába fordul, amikor az első Karcsi öngyilkos lesz.
A Puncs című regény az elmúlt évek tükrében különösen aktuálisnak mondható témát jár körül. A hatalmi helyzettel való visszaélés problémája a #MeToo-kampány keretében bejárta a média minden zugát, azonban jelen kötet ezt egy teljesen más szemszögből láttatja – már csak azért is, mert nem beszélhetünk áldozatszerepről. Egy egyetemista lány és oktatója között különleges kapcsolat bontakozik ki, ami őszinte érdeklődésen alapul, ennek ellenére nem könnyű eltekinteni bizonyos morális vonatkozásoktól. A regény számol ezekkel a kérdésekkel, és mindezt remekül árnyalva teszi.
Magyarul nemrég jelent meg Elli H. Radinger 2017-es sikerkönyve, A farkasok bölcsessége, amely egyrészt az írónő harminc évnyi farkasmegfigyeléseiről szól, másrészt életvezetési tanácsokat tartalmaz. Az előbbi jó hír, az utóbbi kevésbé.
Ezekre a kérdésekre kereste a választ Maylis de Kerangal, aki épp egy másik könyvön dolgozott, amikor az édesapja egy szívroham következtében meghalt. Személyes érintettsége miatt a téma annyira elkezdte foglalkoztatni, hogy végül írt egy nagyon megható és megrázó, naturalista, de mégis egészen lírai regényt a szívről, pontosabban a szívátültetés folyamatáról. A Hozzuk rendbe az élőket 24 óra történetét meséli el, egy halálos autóbalesettől egészen addig a pillanatig, amíg a mindössze 19 évesen elhunyt Simon Limbres szíve másvalaki testében kezd el dobogni.
Megítélésem szerint a regény hangvétele alapvetően eltér attól, amit Christie-től megszokhattunk. Ebben az esetben sokkal több a belső monológ, ami a mondatok hosszúságában és a szóhasználatban is eltér az események olykor kissé szikár leírásától, ráadásul hiányzik a detektív figurája is. Arról nem is beszélve, hogy a „mindenki mindenre és mindenkire gyanakszik” megoldásnak köszönhetően a Tíz kicsi néger műfajilag sokkal közelebb áll a rém-, mint a detektívregényhez.
A regény már címével és borítójával is egyértelműen jelzi, hogy paródia. A norvég ø betű használata, a téli tájban guggoló szerző képe, a fülszöveg (a meg nem írt regényekről, és az Oslótól délre, Szentesen született szerzőről) mind biztosít arról, hogy a humor lesz az uralkodó minőség a kötetben. Ebben nem is kell csalódnunk, hiszen Kőhalmi közel háromszáz oldalas szövege tobzódik a poénokban, szinte követhetetlenül, mondatról mondatra ontja az újabb és újabb szellemességeket. Már maga a főhős, a notórius kávé- és kéregzuzmószesz-fogyasztó Bjørnsen is komikus alak, de az őt segítő, szekrényben élő tizenöt éves kamaszlány, vagy egy nyomozó bal agyféltekéjével dolgozó beszélő kutya is meglehetősen furcsa figurák.
Almásy Lászlóval kapcsolatban a regény során felvetődő kérdések spirálja kis túlzással a végtelenbe tart, számuk párhuzamosan nő az elolvasott oldalak számával, ami abból is adódik, hogy a képzelet és a valóság szokatlan módon keveredik Az angol betegben. Ez egyik oldalról kérdéseket szül, míg a mérleg másik serpenyőjébe egy szimbólumokkal átszőtt, zavarbaejtően precíz lélektani látlelet kerül, egyben egy szívbemarkoló történet a háború során megélt hétköznapi árulásokról és örömökről.
A szöveg – szemben a mottóban megidézett Zoltán Gábor-művekkel – fantasztikus arányérzékkel adagolja hol Radnóti eklogáit idéző időmértékes soraiban, hol tűpontosra csiszolt prózai mondataiban az iszonyatot, a kisember felelősséghárítását, nyüszítő halálfélelmét, ügyeskedéseit, miközben jönnek az oroszok, van, akit meggyilkolnak, van, aki elmenekül, van, akit kirabolnak, van, aki visszatér.
Ali Smith több síkon futó regénye tehát, miközben látszólag egy nagyon is mai dilemmákkal küzdő reneszánsz festő művészi periódusát villantja fel – akit már akkor sem fizettek meg rendesen, viszont paradox módon neve éppen ennek, azaz egy panaszos levélnek köszönhetően került ismét a köztudatba –, egy gyászfolyamat nehezen megfogható stációit is elénk tárja. Közben pedig mesél identitásról, művészi lehetőségekről és korlátokról, értelmezésekről és befogadásról.
Ezúttal Kosztolányi Dezső és Radákovich Mária levelei nyomán fedezhetjük fel a híres író életének utolsó pár hónapját megédesítő szerelmet, mely csak első ránézésre tűnik könnyűnek, egyszerűnek és magától értetődőnek. A valóság sokkal racionálisabb, és még csak nem is egyszerű félrelépés és szerelmi háromszög ez a kapcsolat.