Author: Könyvtáros

María Dueñas: Öltések ​közt az idő

Még nem olvastam arról, hogy hogyan is maradt ki Spanyolország a második világháborúból. A spanyol polgárháborúról már olvastam korábban, tetszett, hogy abban az időben a marokkói protektorátust mutatta be. Ez a rész nekem nem volt annyira színes, szagos, mint szerettem volna, de gondolkodás nélkül megérdemli az öt csillagot a második világháborús Madrid és főleg a lisszaboni kaland miatt, ami feszült és izgalmas volt.

Drago Jančar: Ma ​éjjel láttam őt

Öt ember elbeszélésből áll össze egy hatodik, Veronika története. Egy kicsit tartottam tőle, mert a fülszövegben azt olvastam, hogy lassú, és azt hittem, túl szépirodalmi szöveg lesz nekem, de meglepően olvasmányos a nyelvezete, gyorsan belefeledkeztem a történetbe. Jól fel van építve, ahogy jönnek egymás után a szereplők, akiket az előzőek elbeszéléséből ismerünk meg. Háború utáni emberi sorsok.

Phyllis T. Smith: Én, Lívia

Jó hangulata van, nem kevés művelődéstörténeti érdekességgel ételekről, ruhákról, úgy általában a római életmódról. Történelmileg is hitelesnek tűnik, megvannak a fontos és a kevésbé ismert, nem olyan fontos események, bár néhány évszám nekem hiányzott belőle. Tetszett a két főszereplő jellemábrázolása, hogy mindketten erősek és intellektuálisan is társai egymásnak.

5+1 könyv Szabó Magdától

Szabó Magda Kossuth-díjas író, műfordító, költő, a magyar irodalom kiemelkedő képviselője, az egyik legtöbbet fordított magyar szerző. Regényein generációk nőttek fel, mindannyian tudunk mondani legalább egy művét, amit olvastunk, szerettünk. Itt vannak a mi kedvenceink.

5 könyv Umberto Ecotól

Umberto Eco irodalomtudós volt, hatalmas műveltséggel és sok-sok kiadott könyvvel. Nehéz olvasmány, mert sok utalás és filozofikus gondolat van a műveiben, hatalmas tudását nem mindig tudja könnyen érthetően átadni, de érdemes kitartani, vagy újra és újra nekikezdeni. Olvassunk Eco-t, mert érdemes!

Robert McCammon: Egy fiú élete

McCammon azonban a szokásosnál egy fokkal árnyaltabban, urambocsá, okosabban, érzékenyebben nosztalgiázik. Nem csak a 12 éves Cory felnőtté válásának édeskeserű, mágikus realista történetét meséli el, hanem az ötvenes években egyfajta idealisztikus státuszba emelkedett, coca-colás, kisvárosos, „drágám, megjöttem”-es, vagyis az úgynevezett klasszikus Amerika bűnbe esésének, hanyatlásának (vagy talán csak szintén: felnőtté válásának) regéjét is.