Első nők a magyar felsőoktatásban

Új sorozatunk keretében minden hónapban bemutatunk egy olyan nevezetes napot, amely könyvtárunkhoz vagy az egyetemi élethez köthető. Előző cikkünk ITT olvasható.

November 18. nagy nap a magyar felsőoktatásban, ugyanis 1895-ben egy rendelettel ekkor tették lehetővé a nők számára a bölcsészeti, orvostudományi és gyógyszerészeti képzés elvégzését. Azután szép lassan bővült a paletta, bár az igazi áttörés az első világháború után következett be. Az első négy női mérnökhallgatót például 1918-ban vették fel a Műegyetemre: Sternberg-Várnay Marianne-t, Pécsi Esztert, Máhrer Vilmát és Simonyi-Hajó Irmát.

Az „elsők” közül talán Hugonnai Vilma (1847–1922) kálváriája a legismertebb. A 19. század második felében itthon nem létezett női orvosképzés, külföldön azonban már igen, így az elszánt fiatalasszony Zürichbe utazott tanulni. A költségeket ékszerei eladásából fedezte. Sebész lett belőle, és olyan tehetségesnek bizonyult, hogy állást ajánlottak neki. Nem fogadta el, mert a hazáját kívánta szolgálni tudásával. „Magyar nő vagyok, mi sem természetesebb annál, mint hogy elsősorban hazámban óhajtottam letelepedni.”
Itthoni fogadtatása azonban meglehetősen hálátlan volt: nem ismerték el a végzettségét, így csupán „okleveles bábaként” dolgozhatott. Ezt komoly megaláztatásként élte meg, többek közt a bábasághoz kapcsolódó negatív asszociációk miatt.
Egy időre fel is hagyott gyakorlati tevékenységével, és elméleti kérdések felé fordult. Előadásokat tartott, egészségügyi ismereteket oktatott (méghozzá ingyen) és egyik alapítója volt az Országos Nőképző Egyesületnek. Az 1895-ös rendelet után – második férje ösztönzésére – újra megpróbálta honosítani a diplomáját. Sikerrel járt, de még ekkor sem volt egyszerű dolga: néhány vizsgát ismételten le kellett tennie. Ötvenéves volt, amikor 1897 májusában végre hazánkban is orvossá avatták. Ettől fogva odaadóan, sok esetben ingyen gyógyított, főleg nőket és szegényeket. „Az én kardom a tudomány, az én pajzsom a munka.” – vallotta. Az első világháború idején már nem volt fiatal – mégis kötelességének érezte, hogy a vöröskeresztes hadikórházakban dolgozzék; ezért elvégezte a hadi sebészeti tanfolyamot. Megkésve, de végül mégiscsak elismerték orvosi tevékenységét: 1915-ben érdemjelet kapott.

Szakmai pályafutásához hasonlóan magánélete is küzdelmesen alakult. Gyermekként csak naponta pár percre láthatta tüdőbeteg édesanyját, első házassága boldogtalanná vált, és meg kellett érnie lánya és szeretett második férje halálát is.
A regényes feldolgozások közül Kertész Erzsébet művét ajánljuk, ha pedig kisiskolás gyermekeknek szeretnénk bemutatni ezt a bátor és okos nőt, akkor „A lány, aki orvos akart lenni” című könyvvel nem lehet melléfogni.

Az első magyar ügyvédnő, Ungár Margit (1897–1969), 1928-ban tette le az ügyvédi vizsgát méghozzá Szegeden, egyetemünk jogelődjén a Ferencz József Tudományegyetemen, amire a jogi kar a mai napig méltán büszke. Az eseményről szinte az összes hazai lap beszámolt, így természetesen a Délmagyarország is hírül adta. A következő hitvallás szerint dolgozott egész életében: „azokat fogom képviselni, akik a társadalom száműzöttjei. Elsősorban a leányanyákat, akiknek a tapasztalatlanságával, jóhiszeműségével annyian visszaélnek s azokat a letartóztatottakat, akik a kor társadalmi berendezkedésének voltak az áldozatai.” Neki is – mint minden terület pionírjainak – több kihívással meg kellett küzdenie, de legalább magánélete boldogan alakult. Egy munkatársával szerettek egymásba és össze is házasodtak. Már idősebb korában egy ízben így nyilatkozott kapcsolatukról: „Akkor még nem beszéltek annyit a női egyenjogúságról, törvény sem determinálta, de a Vágó–Ungár családban jogerőre emelkedett.”

Szintén egyetemünkön avatták 1928 decemberében az első kormányzógyűrűs doktornőt, Klug Mária Margit orvosnőt. A nagy eseményen többek között ott volt gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter a kormányzó képviseletében, aki már akkor látta és vallotta, hogy „Szeged most változik át a városból nagyvárossá”.

Banga Ilona nevét is itt kell megemlítenünk, aki szinte évfolyamtársa volt az előbb említett tudós hölgyeknek. A Természettudományi Karon folytatta tanulmányait 1924-1929 közt, közben két évig (1925-27) a Bécsi Egyetemen tanult, végül 1929-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját.
1931-től 1945-ig Szent-Györgyi Albert első számú munkatársa volt a szegedi Orvos-Vegytani Intézetben, ahol nagyon tisztelték, becsülték. Együtt kísérleteztek, majd írták le tudományos közleményeiket német és főleg angol nyelven.

Az első női egyetemi tanárt csak 1930-ban nevezték ki. Ő Vendl Márta (1890–1945), aki bátyja példáját követve geológusnak tanult és a hazai kalcitok kutatásának szentelte az életét. Legfontosabb művét Koch Sándorral közösen írták és „A drágakövekről, különös tekintettel a mesterséges drágakövekre” címet viseli.

Aki pedig még többet szeretne tudni és olvasni az úttörőnek számító tudós nőkről, annak figyelmébe ajánljuk a Cristian Réka Mónika és Kérchy Anna nemrégiben angol nyelven megjelent tanulmánykötetét, amely elérhető könyvtárunkban nyomtatott és online formában is.