Al Pacino: Sonny Boy
Al Pacino Sonny Boy című memoárja nem egy szenzációhajhász bulvárkönyv. Hanem egy filmrajongó életének története filmrajongók számára.
Cimke: színház
Kiss Attila Atilla: Kettős anatómia Shakespeare színpadán – Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma
Kiss Attila kötete összességében izgalmas összefoglalója a reneszánsz bosszúdrámák kurrens nemzetközi és hazai kutatási eredményeinek, a szövegek alapos és figyelemreméltó elemzését adja. Legfőbb eredménye azonban talán az, ahogy képes termékeny párbeszédet teremteni a reneszánszkutatás, valamint a tárgyalt darabok hazai recepciója, színpadtörténete és a kortárs színháztudomány között.
Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg
Sorsok és nyelvek fonódnak össze a kötet lapjain, hőse pedig egy soknevű lány, akinek a története fehér foltokkal van tele, miközben a történelem bebizonyítja, hogy a pusztítás nyomán emberek úgy tudnak kihullani az emlékezetből, mintha soha nem is léteztek volna.
Herczog Noémi: Kuss! Feljelentő színikritika a Kádár-korban
Azaz az államszocializmusnak nevezett államkapitalizmus rendszerében voltak eltérő ideológiai frontok, melyek adandó alkalommal ízlésnek is tűnhettek, de nem létezhetett a művészet magától értetődő szabadsága. Mindez, mint azt Herczog Noémi igen pontosan látja s érzékletesen írja le könyvében, nem létezhetett volna a kritikai gépezet nélkül, melynek bizony fontos része volt az a feljelentő kritika, amely az ideológia aktuális állapota, elvárásai és szükségletei által meghatározott kultúrpolitika eszköze volt.
Sinkó Gy. Imre: „…Ha véget ér a kín”
Sinkó György operaénekes önéletrajzi regénye kendőzetlenül, őszinte hangvétellel mutatja be pályáját, családját és kollégáit. Másokkal és saját magával szemben egyaránt kritikus, ugyanakkor szép emléket állít mindazoknak, akik segítették útján.
Maggie O’Farrell: Hamnet
A Hamnet úgy vázolja fel a drámaíró korai pályakezdését, családi hátterét, belső alkotói vívódásait, hogy a fókusz nem rajta, még csak nem is a címszereplő fiún, sokkal inkább Shakespeare feleségén, a regénybeli Agnesen van. Shakespeare úgy válik tehát az O’Farrell-könyv kulcsalakjává, hogy valójában végig mellékszereplője a Hamnetnek, Maggie O’Farrellt pedig mintha jobban izgatta volna a szerelem, elszigeteltség, kibontakozás, gyász stációit végigjáró feleség alakja, aki szerinte nem mellesleg nagyban hatott egy páratlan életmű alakulására is.
Almási Miklós: Az abszurd Shakespeare : rendhagyó olvasópróbák
Mindezek ellenére, vagy éppen ezek miatt ajánlom ezt a művet azoknak, akik most ismerkednek Shakespeare életművével. Elképzelhetőnek tartom, hogy segíthet saját értelmezés kialakításában, akár úgy is, hogy fölismeri a drámák szövegének és az esszék megállapításainak ellentmondásait. Ajánlhatnám akár tanároknak is, akik vitát akarnak kiváltani magyaróráikon: lehet az elemzésekben találni olyan részleteket, amik ellenvéleményeket csalnának elő a művek szövegeit ismerő tanulócsoportok tagjaiból.
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat
Shakespeare felvállalja a csodát. Atwood gyanúba keveredik, hogy cinkelt lapokkal játszik, és az irreálisat adja el csodának. Nem biztos, hogy baj, mindenesetre gyanús – az olvasó zavartan tötyörög a fegyintézet kapuját őrző két tréfás ajtónálló előtt, akik folyton hagyják magukat átverni: őket veri át a szerző, vagy engem, vagy magát? Mindenféle átverésre vevők vagyunk – jó volt olvasni.